Hölgyeim és Lordok, uraim, barátaim
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy szerény jaffai íróként, itt a demokrácia, és az arisztokrácia közös lakhelyén köszönthetem Önöket. Engedjék meg, hogy megköszönjem ezt a lehetőséget házigazdámnak, szeretett testvéremnek, Yorkshire-i Rotherdam Lordjának, Nazir Ahmednek. Nagyon boldog lennék, ha ma egy másik szeretett barátom, a közelmúltban elhunyt Sir Robin, Lord Phillmore is köztünk lehetne, mert az ő barátságának köszönhetem, hogy zsenge újságíróként annak idején a nagytekintélyű BBC hírügynökségnél dolgozhattam. Lord Phillmore segített át a kezdeti nehézségeken, neki köszönhetem, hogy megismerhettem a régi Angliát, mert az ő háza a legangolabb környéken, Thames vidéki Henley-ban volt. Ennek köszönhetően Anglia ifjúságom szerelme volt. Ma is emlékszem az eredeti Brakespear sört felszolgáló sörözőkre, Kensigton zöld pázsitjára, a tejsüvegek az ajtó előtt, a frissen sült tojás és szalonna, s a pirított kenyér illatára, Guardian napilap a finom fogású lapjaira, az angol háziasszonyok vendégszeretetére, akik a legkülönösebb alkalmakkor is szerét ejthetik, hogy egy csésze teával megkínáljanak. Emlékszem, az angol férfiak lovagiasságára, (fair play), a zöld pázsitokra, a vidéki Blake, Hopkins, Waugh, és GK Chesterton Angliájára, és nem pedig Nagy Britániára, a birodalomra.
Magát Angliát, nagyon szeretem, de nem a Birodalmat. A Birodalom egy tizenkilencedik századbeli gonosz találmány. A Birodalom tette tönkre Irakot, és jóval a jelenlegi Bush – és Blair általi támadást megelőzően, mérges gázt használt annak polgárai ellen. Nem volt olyan ország, amely túl messze lett volna a Birodalom erőszakos beavatkozásai ellen, legyen az Shimonoseki Dél-Japánban, Gondor az etiópiai hegységekben, Bejingtől Archangelsik, a britániai Oriente halászfalutól, Bagdadig, Dublintól Kandaharing, Drezdától, a palesztinai Akkáig – a Birodalom sorra lebombázta őket. Nem Anna királynő uralkodásának időszakáról beszélek, hanem az elmúlt százötven év történelmét idézem, hanem azt a korszakot amióta az önök első hűséges cionista vezetője, Lord Beaconsfield hatalomra került. A mi hazánkban, Palesztinában a jelenlegi szenvedések és nyomorúság a birodalmi beavatkozás eredménye. Az első Intifada, a 1936–1939-es nagy arab felkelés a fenyegető cionista térfoglalás ellen irányult. Ezt a felkelést a birodalmi erők kegyetlenül elfojtották. Az őshonos palesztinok ezreit legyilkolták, kivégezték, felakasztották, száműzték szülőföldjükről. Az 1948-as arab vereség nem érthető meg az azt megelőző Palesztina elleni birodalmi beavatkozás ismerete nélkül. A cionista hadsereg csak a kegyelemdöfést adta meg a lefegyverzett, vérző, erőtlen falusi lakosságnak, amelynek legjobb harcosait a Birodalom előzőleg megsemmisítette.
Rendben van, mondanák Önök, miért bolygassuk a múltat? Mindezt azonban számba kell venni, mert a Birodalom ma sem a múlté. Miután az angolok vérét kiszívta, iszonyatos élősködő módjára a másik világtájra vándorolt. Fővárosát Washingtonba és New Yorkba helyezte át, amíg Anglia szolgai viszonyba került vele, ugyanúgy, mint egykoron Görögország kiszolgálta az Új Rómát, vagy helyesebben, amint Tyre alávetette magát Karthágó uralmának. Nem elég, hogy az Önök légiereje (RAF) támogatja az amerikaiakat, de az angol hírügynökség, a BBC, a tárgyilagosság egykori példaképe is az Új Birodalom propaganda szócsöve lett.
Nem azért jöttem, hogy elmarasztaljam Önöket, hanem azért, hogy együttérzésemet fejezzem ki az Új Birodalom egyik áldozata iránt.
Harminc évvel ezelőtt jártam nálatok utoljára, és azt tapasztalom, hogy a Birodalom Titeket is ugyanúgy felemészt, mint mindenki mást. London közönséges kozmopolita várossá vedlett, filmgyártásotok lezüllött, utcáitokat ellepi a nemzetközi áruházláncok sorozata, újságjaitok a cionisták tulajdonát képezi, és annak a veszélye fenyeget benneteket, hogy Ti is ugyanúgy elporladtok a birodalom őrlő súlya alatt mint a régi rómaiak és a makedónok, s helyetekbe az amerikaiak lépnek.
A Birodalom nem túlságosan könyörületes a népek iránt, beleértve a saját népét. Vegyük csak példának Palesztinát. Ezer és ezer angol fiatal vesztette életét Palesztina meghódításában, csak azért, hogy azt a zsidóknak adományozzák. Nagyon sok kegyetlenkedést hajtottak végre, rengetek őslakos palesztint megöltek a zsidók jelenlegi fensőségének megalapozása érdekében. Ezt senki sem köszönte meg nekik. Az idősebbek még emlékeznek a cionista terroristáknak az angol katonák elleni támadásaira, a Lord Moyne elleni merényletre, vagy arra a két angol altisztre, akiket a zsidók elraboltak, majd felakasztották őket, és holttestüket megbecstelenítették azzal, hogy azokat aláaknázták. Menachem Begin, Izrael volt miniszterelnöke különösen büszke volt erre az esetre. Az ifjabb nemzedék erről semmit sem tud, mert tömegtájékoztatási eszközeiteket a cionisták bitorolják: Conrad Black és a Murdock család, akiknek nem érdeke, hogy erre emlékezzenek.
Fontos azonban emlékezni, mert az Új Birodalom a réginek a nyomdokain halad. Ma az Amerikai Egyesült Államok és Anglia, az előbbi alattvalójaként, a zsidók közép-keleti hatalmának biztosítása érdekében harcolnak Irakban. Angliának, de még üzleti érdekeknek sincsennek, sem Bagdadban, sem Basrában. A közép-keleti háborúnak, terrornak, és más feszültségeknek egyetlen meghatározó oka van – a zsidó fensőrendűség megvalósítása. Izraelben, vagy Palesztinában holnap megvalósulhat a béke, ha megegyezhetnénk a zsidók és a nem-zsidók egyenrangúságában. De ez az elv, amelyet Európában olyan szigorúam alkalmaznak, az izraeli zsidók számára vallási tilalomnak számít. Ez ugyanaz, mint ahogy Angliában az 1832-es reformok előtt az Önök elődei sem egyeztek a köznép és a nemes törvény előtti egyenlőségével, vagy amint Ian Smith Rodesiájában a fehér telepesek sem egyeztek azzal, hogy a fehér telepesek sem fogadták el az ország őshonos lakosaival való egyenlőséget. A zsidók ma nem fogadják el a másokkal való egyenlőséget. De Önök miért segítik őket a fensőrendűségük megvalósításában? Van egy amerikai vicc (Jay Leno-tól származik). „Ha a Jóisten nem törli el a föld színéről Hollywood Boulevardot, akkor kérjen bocsánatot Szodomáért és Gomorráért.” Valóban, ha Anglia továbbra is a faji és vallási megkülönböztetésen alapuló zsidó államot támogatja, kérjen bocsánatot Rhodesiától és Dél Afrikától. Valójában, miért támogatja Anglia jelenlegi zsidó államot? Ez nem egy szónoki kérdés. Miért kezdett az Új Birodalom háborúba? Miért tette ki magát hatalmas költségeknek és veszélynek, miért hárította magára a világ nagy részének haragját, és mindezt a zsidó fensőrendűség érdekében?
A könyvemben, amelyet itt népszerűsíteni szeretnék – megkísérlem bemutatni a zsidók különleges szerepét a birodalmi létformában. Felületesen szemlélve ez a személyiségekre utal. Ez látszólag bizonyos a neo-konzervatívoknak Washingtonban betöltött különleges szerepével, és az amerikai, és más országbeli zsidó média monopollal magyarázható. A média tulajdon, annak ellenőrzése, és maga a kiadás is nagymértékben valóban a zsidók kezében van. Rotchild a múlt hónapban vásárolta meg a Liberacion c. francia napilapot, egy izraeli állampolgár pedig megvásárolta az egyik svédországi TV csatornát. Ez a megállapítás az imperializmus alapvető meghatározásának szempontjából helytálló, de nem elegendő.
Az Új Birodalom, mind teológiailag, mind az eszmerendszer szempontjából, még inkább át van itatva a judaizmus értékeivel, mint a régi. Ez az, amiről beszélni szeretnék, mert egy bizonyos egyén, vagy egyének vallását, vagy nemzetiségét firtatni nem csak helytelen, hanem gyakran megtévesztő is. Valójában, a judaizmus értékvilágának ellenségei gyakran zsidó eredetűek. Engedjék meg, hogy a fenti állítás bizonyítékául Szent Pál, Marx Károly és Simone Weil nevét említsem. Egy mási példa Sir Carl Popper, az Önök egyik társa, aki a judaizmus „kiválasztottság” fogalmát „aljasnak” minősítette („vile”). Carl Popper visszautasította, azt is visszautasította, egyik zsidó évkönyven való szereplését is, azzal a megokolással, hogy nem hisz a „faj” fogalmában, és zsidó eredete ellenére semmi köze a zsidó valláshoz és a zsidó értékekhez. Tehát ne az eredetre összpontosítsanak, az ideológiát vizsgáljuk. Az Önök esetében Michael Howardnak kevesebb köze van a judaizmushoz, mint Tony Blairnek, mert Howard ellenzi az angol polgári jogok korlátozását, és a muzulmánok ellen irányuló törvényhozást, amíg Tony Blair az izraeli érdekek szolgálatába állt és belesodorta az országot az Irak elleni háborúba. Amíg a judaizmus iránti hajlam csupán egy beállítottság, egy világnézet, addig a zsidókkal való különleges együttérzés a birodalmi létforma iránt elkötelezettség bizonyítéka. Tony Blair a Birodalom buzgó támogatója. De, ha ez nem is tudnánk, könnyen kitalálhatnánk, Tony Blair az izraeli állam feltétlen támogatója. A zsidó államban a zsidónak több joga van, mint egy nem-zsidónak. Izrael három, vagy négy millió őshonos lakosának nincs sem szavazati joga, sem állampolgársága, és ennek az egyetlen oka az, hogy nem zsidók. Ne felejtsük el, Rhodesiát, mint államot éppen a faji fensőrendűség miatt szüntették meg.
Ez az érzés, hogy „a zsidók különlegesek, a közelmúltbak Ken Livingstone esetében bizonyosodott be, amely Harry herceg csíntevésével egy időben történt. Azt hallottam, hogy a legközelebbi rendezvényen Harry herceg Ken Livingstonnak öltözik. Ken Livingstone esete egyszerű: a polgármester goromba egy kontárral szemben. Újságíróként ugyan együtt érzek az újságíróval, de a gorombáskodás az újságírói hivatás velejárója. Az esetet azonban aránytalanul felfújták. Ha, Ken ugyanolyan goromba lett volna királyi család valamelyik tagjához, mint a polgármester volt hozzá, akkor megbocsátottak volna neki, sőt biztatták volna.
Az önök idegengyűlöletének mindehhez semmi köze. Nemrég a BBC Hard Talk (Kemény szavak) c. műsorát hallgattam, amelyben Tim Sebastian az egyik Angliában élő ázsiai származású ugandai üzletembert faggatott, s a következőket mondta neki: „Ti ázsiai ugandaiak nagy számban részt vesztek a tiltott árúkkal való kereskedelemben (fekete piac), valamint a valuta csempészetben, gyűlölitek a helybelieket, és ellene vagytok a velük való összeházasodásnak.” Jellemző, hogy hagyományosan a zsidókat is ugyanezzel vádolták. Ha Tim Sebastian ezeket egy zsidóra mondta volna, még ugyanaznap elveszette volna állását. Mivel azonban muzulmánokról volt szó, semmi sem történt. Csupán „Kemény Szavak” voltak, nem pedig fajgyűlölet. Szerintem, a Ken Livingstone esetnek ez az aránytalan visszhangja szintén a zsidóknak a birodalomhoz való rejtélyes viszonyának a bizonyítéka. Ezért szeretik a zsidók a Birodalmat. Ha választhatnak Anglia és a Birodalom között, a zsidók a Birodalmat választják. Benjamin Ginsberg a John Hopkins Egyetem társadalomtudományi karának professzora könyvet írt erről, melynek címe: „The Fatal Embrace” („A halálos ölelkezés”), amely azt bizonyítja, hogy a zsidók felettébb szeretik a Birodalmat, bármely Birodalmat: Ferenc József, az Osztrák Magyar Monarchia utolsó császára azt vallotta, hogy a zsidók a leghűségesebb alattvalói. Az Önök hazájában, Disraeli különösen büszke volt zsidó származására, és odaadó volt a Birodalom iránt.
Egy zsidó vicc arról szól, hogy a forradalmi Odesszában volt két testvér, és az egyik kivándorolt Angliába és igen csak megkedvelte a Birodalmat, a másik pedig Oroszországban maradt. Néhány év múlva az Angliában élő testvér kihozatta az oroszországi testvért, s amikor az megkapta az angol állampolgárságot, zokogni kezdet. A másik testvér pedig vigasztalta, hogy ne bánkódjon, hiszen valahogy csak megélt Oroszországban is, és történhetett volna fordítva is. „Nem érted,” -szólt az orosz testvér. „Azért sírok, mert elveszettük Indiát.”
A zsidóknak a Birodalom iránti szeretete azt is megmagyarázza, miért változtatják meg olyan könnyen az egyik, vagy a másik Birodalom iránti hűségüket. Valóban ugyanazok, akik egykoron az orosz, a francia, vagy az angol birodalom hűséges tagjai voltak, ma az Amerikai Birodalom lelkes hívei. Vannak olyanok, akik ezt árulásnak minősítik, de a zsidók magát a Birodalmat szeretik, nem igen törődnek azzal, hogy ki irányítja azt. A zsidók jók a Birodalom számára mindaddig, amíg a Birodalom jó hozzájuk.
Angliában van egy meglehetősen nagyszámú muzulmán közösség. Szerintem az iszlám egy fajta kereszténység, amelynek több köze van a Hiszekegyhez, mint a pünkösdi gyülekezetnek, vagy némely amerikai felekezetnek. Ami ennél még fontosabb, az angliai muzulmán közösség ma a Birodalommal szemben a szabadság oldalán áll, és nem ijednek meg a judaizmus értékeinek végrehajtóitól, sem a zsidóktól, sem a keresztényektől. Ez a közösség roppant fontos a jelenlegi helyzet megváltoztatása szempontjából. Reméljük, hogy ez fontos állomása lesz Anglia jövőjének is.
A jelenlegi állapot kiváló alkalom a jobboldali és baloldali megosztottság felszámolására is. Ma Michael Howard, mint jobboldali a szabadságot képviseli – Blair, pedig baloldali, de a muzulmán ellenes törvényhozás, a rendőri ellenőrzés és a háború híve. A baloldali és a jobboldali fogalmaknak, a nagyobb pártok esetében nincs sok jelentősége. Vannak a Birodalom barátai, és vannak azok, akik ellenzik annak értékrendszerét. Tény az is, hogy a cionisták minden pártba beszivárogtak. Az imperialista ellenes erők új egyeztetésre van szükség egy olyan politikai összefogásra, amely hazarendeli a tengeren túli angol csapatokat, olyan összefogásra van szükség, amely önállósítja Angliát az Amerikai Birodalomtól.
Bernard Shaw: Az almásszekér (The Applecart) c. futurista színjátékában az Amerikai Egyesült Államok arra törekszik, hogy uralma alá kényszerítse Angliát, de egy bölcs uralkodó megóvja annak önállóságát. Angliát sürgősen meg kell szabadítani az Amerikai Egyesült Államok mindent behálózó befolyásától, a Bostoni Teadélután angol változatára van szükség.
Jews And The Empire By Israel Shamir