Israel Shamir

Ideas that will Derail the descent to Barbarity

Ami egy névben van

Bob Finch – egy földbarát, egy olyan ember, aki ismeri a szavak értékét, és aki korábban Hannah Arendtnek volt a lelkes híve – most annak a névnek a kérdésével foglalkozik, amelyet a palesztinai zsidó állam megnevezésére kéne használnunk.

Nos, mi van egy névben? Júlia nem volna ugyanolyan szeretetre méltó, ha másképp hívnák? Nem vagyok biztos, hogy Romeót ugyanúgy megigézte volna, ha – mondjuk – Mabelnak, vagy Synedochnak hívták volna. Az, hogy a Nyugat jelenleg a zsidó állam igézetében él, nagyrészt a nevének köszönhető, amelyet a templomokban kétezer éve nap, mint nap hirdetnek és magasztalnak. Kíváncsi vagyok, hogy valaha is megláthattuk volna-e az Amerika és Európa feletti zsidó hatalomnak a jelenlegi mértékű megvalósulását, ha a zsidó államot Birobidzsannak hívták volna, és valahol az Amur folyó felső folyásánál lett volna található. Michele Renouf asszony szellemes szavaival a cionisták elkalózkodták (a keresztények és a moszlimok által) a földkerekségen legjobban hirdetett márkát, Izrael&Jeruzsálemet. Ha a Nike és a Coca Cola cégjele milliárdokat ér, és ezeknek a vállalatoknak ez a legnagyobb kincse, nem volnék meglepve, ha kiderülne, hogy a zsidó államnak nem a dimonai atombomba, és nem a tankok és harci repülőgépek, még csak nem is a narancsültetvények képezik a legnagyobb kincsét, hanem az „Izrael és Jeruzsálem” márkanév.

Palesztina zsidó átvétele ezért látszik nagyon okos lépésnek. Próbáljunk egy megfelelő páthuzamot találni. A Fehér Ház valaha George Washington családjáé volt, és a család még mindig föllelhető. Többségükben feketék, és néhány leszármazottja elvesztette az otthonát a nagy New orleansi szerencsétlenségben. Nem volna igazságos George Washington családja számára, hogy visszatérjenek a Fehér Házba? Az ugyanaz a ház, csak időközben a Fehér Ház márkáját az egész amerikai nép népszerűsítette. Ily módon a Washington család nem csak egy Washington DC-ben lévő házat kapna vissza, hanem egy sokmilliárdot érő márkanevet is. Hasonló történt a cionistákkal is: ők nem csak egy földdarabok kértek és kaptak vissza, hanem a legismertebb márkanevet is. Az okos, New yorki zsidók békét akarnak a palesztinokkal (miközben megtartják Jeruzsálemet). Mert megértették a pompás „Izrael&Jeruzsálem” márkanévnek és Gazához és Nablushoz hasonló, tönkretett ingatlanoknak az óriási értékét.

A Szentföldet nem tudjuk fegyveresen visszahódítani, de visszavehetjük a márkaneveket. Az Izrael név teljes joggal a keresztény egyház tulajdona, míg keresztény szempontból a zsidók jogalap nélkül követelik az izraeli címet. Aki e címet a zsidó államra alkalmazza, megtagadja az egy igaz Izraelt, Krisztust és az egyházát. Tanulhatunk a görögöktől, akik nagyon bölcsen nem engedték meg, hogy új szomszédjuk a Macedónia márkanevet alkalmazza az országukra, és rákényszerítették az Európa Közösségre a FYRM (Former Yugoslav Republic of Macedonia – Macedónia Korábbi Jugoszláv Köztársaság).

Mi nevezhetjük a zsidó államot azon a néven, amelyet ők használnak előszeretettel, azaz „Yisraelnek”, a mai, zsidó-amerikai helyesírással, ahogy én a Pardes-ban javasoltam. Ha kedveli, miért ne használnák ezt az írásmódot. Yidland, (Yidföld, Yidország) vagy a yidek állama is egy megoldás. A yid nem szitokszó, hanem önmegnevezés, mint a németek esetében a deutsch.

Bob Finch azt javasolja, hogy az államot „The Jews-Only State-nek” (Csak-Zsidó Államnak), vagy JOS-nak, ZOG testvérének nevezzük. (ZOG – Zionist Occupation Government, azaz Zsidó Hódoltsági Kormány – részletesebb magyarázat Shamirnak a „ZOG árnyékában” c. esszéjében).  Érdekes módon nagyon ésszerűnek látszik mindkettőt letörülni a térképről. Mert a nevek számítanak.

Israel Shamir

 

Ami egy névben van

Írta Bob Finch ( carbonomics@yahoo.co.uk )

 

Ez a cikk egy személyes számadás arról, hogy az olyan, általánosan elfogadott kifejezések helyett, mint „az izraeli állam”, vagy az „izraeli kormány”, miért azt használom, hogy a „Palesztinai Csak-zsidó Állam”.

Ez a fogalomváltás egy politikai tiltakozás hatására született meg. 2001. szeptemberében Jack Straw, a balra hajló brit külügyminiszter közel-keleti útra indult, hogy megállapítsa, hogy van-e még valamilyen közös alap a béketárgyalások felélesztésére Palesztinában. Ő azonnal egy cionista téglafalnak ütközött. Úton volt, amikor még az utazása előtt írt egyik levekét közzétették, amely Ariel Sharon kormánya tagjainak a haragját váltotta ki. „Straw úr, aki egy négynapos közel-keleti körútra indult tegnap, felzúdulást váltott ki egy levél megírásával, amelyben kétszer is Palesztinára hivatkozott. Az Izraeliek nem ismerik el e névnek a jogosságát a Közel-Keletnek arra a részére. Az izraeli kormány egy minisztere Straw úr megjegyzéseit „szemérmetlenségnek” nevezte, ami – ahogy mondta – Izraelt, a terrorizmus áldozatát, vádlottá változtatta.” (Mirror 25.09.2001. 5. old.) Egy példátlanul durva politikai elutasítás formájában Ariel Sharon elzárkózott attól, hogy találkozzék vele. A találkozás csak Tony Blair személyes közbelépésére jött létre, aki belegyezett, hogy azután Straw mindig meg fog felelni Sharon kívánságainak. „A vita akkor kezdődött, amikor Straw úr azt mondta, hogy a palesztinok szorongattatása hozzájárul a terror táplálásához. Emellett még Palesztinára is hivatkozott, egy olyan megnevezésre, amelyet Izrael nem ismer el. A Downing Street azt közölte, hogy Straw úr észrevételeiben „nem volt szó szándékos sértésről”. A miniszterelnöki szóvivő közölte, hogy a kormány Palesztina helyett visszatér a „palesztin irányítás alatti hatóság” használatára. Straw úr azt mondta: „Én nagyon határozottan szemben állok a terrorizmussal, amelytől az izraeli nép szenved.” (Mirror, 26.09.2001, 5. old.) Abban az esetben, ha az eset kizárólag Britannia és a Csak-zsidó Állam ügyének lett volna elgondolható, rá kellett volna mutatni arra, hogy egy elemző szerint „(Jack Straw) ki meri mondani a „P” szót – Palesztina -, amelyet Washington szégyenlősen elkerül”. (Paul Routledge, Mirror 26.9.2001. 5. old)

A közel-keleti politikával való régi ismeretségem ellenére megdöbbentett, amikor a „Palesztina” szó betiltásáról értesültem. Miképp lesz lehetőség a béketeremtésre, ha a zsidó rasszisták képesek voltak a nyugati kormányokat arra kényszeríteni, hogy ne említsék annak az országnak a nevét, amely számára ugyanazok a kormányok a békét akarták megteremteni? Ezután, személyes politikai tiltakozásként, abbahagytam az „izraeli állam” és „izraeli kormány” kifejezések használatát. Különféle helyettesítő kifejezéseket próbáltan ki, mint a „cionista állam Palesztinában”, mielőtt megállapodtam abban az elég csúnya és csavaros kifejezésben, hogy a „palesztinai csak-zsidó állam”, vagy röviden a „csak-zsidó állam”. Visszataszítónak találtam, hogy a rasszisták határozzák meg, hogy milyen megfogalmazást használjak. A rasszista fogalmazványok, mint az „izraeli állam” a rasszizmust természetesnek és ezért politikailag elfogadhatónak láttatják. Mellesleg Jack Straw politikai üldözöttként tért vissza Angliába, és ezután sosem hibázta el a csak-zsidó állam által kibocsátott cionista irányvonal ismételgetését.

Amikor elhatároztam az „Izrael” kifejezés használatának az abbahagyását, az ENSZ által támogatott két ország megoldást támogattam a palesztin szembenállás megoldására. Anélkül, hogy felismertem volna, annyira ráhangoltak az elfogadott két állam megoldás támogatására, hogy hosszú időre volt szükségem ahhoz, hogy átgondoljam a mellette szóló érvek értékeit, és megváltoztassam a véleményemet. Minél inkább egyetértettem Massaddal, az olyan fogalmak, mint „Izrael” és az „izraeli állam” egyre semmitmondóbbá látszottak válni. Ez hozzájárult annak a politikai szükségszerűségéhez, hogy másfajta megfogalmazást keressek.

A figyelmemet felkeltő másféle kifejezések egyike „a zsidó állam” volt. Úgy tűnt, hogy az egyenkultúrájú államra való utalása pontosan közvetíti a féktelen palesztinai rasszizmust. Ennek ellenére lassanként felismertem, hogy nem csak, hogy messze nem kielégítő, hanem nagyon veszélyes is. Ezt a kifejezést a zsidó rasszisták arra használták, hogy jelezzék a palesztinok teljes nemzetiségi felszámolása iránti vágyukat. Annak, hogy ezt a kifejezést használták, az volt a haszna, hogy jó benyomást keltett a nem rasszisták között a csak-zsidó államról, mintha az olyan veszélytelen volna, mint a brit, vagy a francia állam. Azt a jelentést is hordozta, hogy a „zsidó állam” ugyanolyan multikulturális, mint Britannia, vagy Franciaország. Azonban a „zsidó állam” nem multikulturális – a különböző kultúrák követői nem egyenjogúak. Épp ellenkezőleg: az egy rasszista állam. A zsidó rasszisták ekképp okosan használták a nevet, hogy rasszista céljaikkal hivalkodjanak, ugyanakkor a zsidó állam rasszista jellegét elkendőzte a multikulturalizmus jó szándékú fogalmával. Miközben nyilvánvaló volt, hogy a csak-zsidó állam az zsidó állam, egyáltalán nem látszott, hogy a zsidó állam csak-zsidó állam. Nyilvánvaló, hogy nem egészen jó, ha a rasszisták és antirasszisták ugyanazokat a fogalmakat használják.

Ezért kezdtem használni a „palesztinai csak-zsidó állam” kifejezést, mert az kifejezetten egy apartheid államot jelez. A csak-zsidó állam a palesztinoknak nem adja meg ugyanazokat a jogokat, mint a zsidóknak. Az „izraeli palesztinok” fordulatot pedig azért használják, hogy félrevezessék vele a világot, hogy azt higgye, hogy a palesztinok a csak-zsidó államban ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, mint a zsidók. Még manapság is vannak anticionisták a békemozgalomban, akik azt a gondolatot terjesztik, hogy a palesztinoknak és a zsidóknak egyenlő jogaik vannak a csak-zsidó államban. Nehéz megmondani, hogy ezek a békemozgalmárok nem ismerik az igazságot, vagy csak cionisták, akik annak érdekében tettetik, hogy zsidók, hogy segítsék a cionista propagandát. Bármelyik is az igaz, nem volna szabad beengedni őket a békemozgalomba. Tény, hogy a palesztinoknak a megszállt területen semmiféle jogaik sincsenek, így semmi sem védi meg őket a zsidó államtól. Például a palesztinai csak-zsidó állam a közelmúltban kijelentette, hogy az újonnan megválasztott Hamasz kormány a „gonosz tengelyéhez” tartozik, és belefogott a palesztin gazdaság tönkretételének a politikájába a célból, hogy a megadásig éheztesse őket, vagy arra kényszerítse, hogy elhagyják az országukat.

A csak-zsidó állam kifejezésnek másik előnye a történelmi pontosság. A csak-zsidó állam egyre növekvő mértékben válik csak a zsidók államává. A csak-zsidó állam megalapítása óta Palesztina zsidó jellege állandóan növekedik, és ezzel párhuzamosan veszíti el palesztin jellegét. Például, lerombolják a palesztin falvakat, és szándékosan eltörülik a palesztinok és az ország közötti kapcsolat minden nyomát.  A mai napig folyik a palesztin tulajdonú otthonok kisajátítása és lerombolása. Ezután a zsidók új házakat építenek, hogy zsidó jelleget adjanak az országnak. Jennifer Loewenstein mutat rá arra a változatosságra, ahogyan a csak-zsidó állam a palesztin lét minden jelét eltünteti Palesztinában. „Minden egyes téglával, amelyet a telepeken beépítenek, minden Arielbe, Maale Aduminba, Gush Etzionba és azokon túl épített új úttal, minden egyes munkavállalási, tanulási, egészségügyi ellátási és utazási engedély megtagadásával, minden egyes, a romlékony árúival Szufánál és Karninál várakozásra kényszerített teherkocsival, a saját földjére internált néptől ellopott minden egyes vám- és adódollárral Izrael azt fitogtatja, hogy mennyire megveti az emberi tisztességet, és mindezért lelkes, állva tapsoló ünneplést kap az USA kongresszusában és másutt is.” (Jennifer Loewenstein ‘Watching the Dissolution of Palestine’ http://www.counterpunch.org/loewenstein02242006.html  February 24, 2006) A Palesztinoknak, legyenek a csak-zsidó államon kívül, vagy belül, ma sokkal kevesebb földjük van Palesztinában, mint volt a múltban. És ha egy palesztinnak van is még földje, a földrabló állam annyira korlátozza a mozgásszabadságukat, hogy a palesztinok kapcsolata földjükkel egyre inkább megszakad.

Történelmi visszatekintésben a csak-zsidó állam a palesztinok jogainak a fölszámolásával párhuzamosan növeli a zsidók jogait. A helyzet az, hogy a csak-zsidó állam csapdájába ejtett palesztinokat hamarosan ugyanolyan otthontalanná teszik, mint a csak-zsidó államon kívülieket. „Itt mi valóban egy jövőbeli, majdhogynem népirtásról beszélünk. Bár nem hiszem, hogy ez valóban meg fog történni, mert remélem, hogy a világ nem fogja tétlenül nézni. Ami az Izraelben lévő palesztinokat illeti, ahol ez a veszély még nem olyan közvetlen, a jövő meg kevesebb jogot, szociális jogot, polgári jogot, emberi jogot jelent, mint amennyivel most rendelkeznek. Már most nagyon kevés jut nekik, de még rosszabb lesz a jövőben. A zsidó állam még sovinisztább, még rasszistább, még kirekesztőbb lesz, és mindenki, aki nem zsidó, vagy nem tekintik zsidónak, a jövőben még többet fog szenvedni, mint manapság.” (Prof. Ilan Pappe quoted in Steve Zeltzer ‘Ilan Pappe on the Israel-Palestine conflict’ Labor Video Project cable TV program http://www.radio4all.net/proginfo.php?id=16276 October 29, 2005)

A „csak-zsidó állam” politikailag is pontosabb a párhuzamainál abban az értelemben, hogy utal arra, hogy rengeteg zsidó rasszista van Palesztinában és világszerte, akik el akarják hurcoltatni, vagy ki akarják irtani a még Palesztinában hagyott palesztinokat. „Ha Izrael szabad utat kap, mennyi ideig fog tartani, hogy Palesztina ilyen helyzetbe kerüljön – különösen, ha Izrael újra rájuk szabadítja a terror uralmát a kegyetlen katonai támadásaival? Majdnem hat évtizede folyik a palesztinok módszeres nemzetiségi irtása azzal, hogy elkergetik őket a földjeikről, azzal, hogy Izrael túlságos gyakorisággal tartotta vissza az élelmiszer szállítmányokat, és akadályozta meg, hogy gyógyszerhez és vízhez jussanak (amit ENSZ dokumentumok százai állapítottak meg). A teljes gazdasági tönkretétel – amin Izrael munkálkodik – a palesztin nép elleni népirtási kísérlet, ezért – a szerző véleménye szerint – messze túlmutat a demokrácia ama arcul csapásán, hogy elutasítják a Hamasz vezetésű kormány elismerését.” (Genevieve Cora Fraser ‘Israeli Defense Minister Declares Palestine “Axis of Evil” http://www.dissidentvoice.org/Feb06/Fraser23.htm February 23rd 2006) Való igaz,  hogy sok zsidó számára, hogy megszabaduljanak az apartheid állam stigmájától, az volna a legjobb, ha a palesztinoknak még a nyomait is el tudnák takarítani Palesztinából.

Ami még többletet jelent a „palesztinai csak-zsidó állam” kifejezés jogosságában, az a nyugati zsidók közti hajlandóság arra, hogy „csak-zsidó” szervezeteket hozzanak létre. Britanniában található a „Zsidók a Palesztinok Igazságáért”, „Zsidók a Cionizmus ellen”, a „Zsidók az Igazságos Békéért”, a „Zsidó Szocialista Csoport”. Skóciában a „Skót Zsidók az Igazságos Békéért”. Amerikában a „Zsidó Hang a Békéért”. Nemrég alakult egy új szervezet, amelyet úgy hívnak, hogy „Zsidók a Keresztényellenes Rágalmazás Ellen”. A célja, azt tegye a keresztények érdekében, amit az Anti-Defamation League (Rágalmazásellenes Liga) tesz a zsidók érdekében. Lehetséges volna, hogy már úgy áll a dolog, hogy lesznek zsidók, akik amerikaiak ellen fognak kémkedni, és vádiratokat összeállítani a célból, hogy védelmezzék a kereszténységet?  Ezek csak olyan csoportok, amelyekre véletlenül bukkantam rá, ezért föltehető a kérdés, hogy még hányat lehetne találni némi kutakodással. Én személy szerint még sosem találkoztam a politikai szeparatizmus ilyen sok példájával a feminista csak-nők csoportok kivételével.

A fent említett csoportok nem szembetűnően felsőbbrendűségi szellemű zsidó csoportok, mint például a Cionista Világszervezet vagy az AIPAC (American Israeli Public Affairs Committee – Amerikai Zsidó Közügyi Bizottság), amelyeknek az a célja, hogy az egész világon előmozdítsák a zsidó uralmat. Ellenkezőleg, néhány feltételezhetően palesztin párti, mások bevallottan cionizmus ellenesek. De mindenképp van egy magától értetődő közös nevező a csak-zsidó állam és a csak-zsidó szervezetek között. Az ember szeretné tudni, hogy a szeparatizmus és a kizárólagosság közös elemein kívül az elsőnek a különlegessége, sőt a felsőbbrendűsége, milyen mértékben szűrődik be az utóbbi szervezetek zsidóinak az elvei közé.

Paul Oestreichernek láthatóan olyan személyes tapasztalata van a csak-zsidó szervezetek egyes tagjaival kapcsolatban, hogy azok eloszlatnak az efféle szervezetekkel kapcsolatos mindenfajta gyanakvást. „Britanniában a Zsidók az Igazságért a Palesztinok Számára azt szervezi, hogy a zsidóságnak emberi arculatot adjon. Mondd nekik, hogy ők antiszemiták, és ők keserűen nevetni fognak, mert ez a vád vérig sérti őket, és nem is igaz.”  (Paul Oestreicher ‘Israel’s policies are feeding the cancer of anti-Semitism’ http://www.guardian.co.uk/print/0,,329416218-103552,00.html  February 20, 2006)[i][i] Paul Oestreicher erkölcsi illetékessége ellenére az, hogy  ő személyesen elfogadja a csak-zsidó szervezeteket, még nem fogja megszüntetni a kételyeket. A csak-zsidó szervezetek nagyon sok kérdést vetnek föl a programjukkal kapcsolatban. Miért érzik a zsidók annak a szükségét, hogy szervezkedjenek? Mit titkolnak el? Mitől félnek? A zsidók áldozat voltát akarják erősíteni? Miért nem tudnak egy apartheid elleni mozgalmat szervezni, amelyben mindenki segíthetné a zsidó rasszizmus elleni harcot? Esetleg titokban a csak-zsidó állam elleni zsidó ellenállást akarják semlegesíteni? A csak-zsidó állam bírálatának a határozott kapuőrei volnának? Mi a jó a nem-zsidók kizárásában? A kérdések csak jönnek, és jönnek. A legkevesebb, ami mondható, hogy a nem-zsidók csak az idejüket tékozolják, ha azon elmélkednek, hogy mi is ezeknek a szervezeteknek a célja. Az is egy nehézség, hogy az efféle szervezetek elvonják a figyelmet azoktól az ügyektől, amelyekért állítólag harcolnak. Legrosszabb esetben gyanút és bizalmatlanságot keltenek. A valóban lehetetlen nem élni a gyanúperrel ezeknek a csak-zsidó szervezeteknek az esetében valami rejtett felsőbbrendűségi érzet vonatkozásában, mégpedig a csak-zsidó állam zsidó rasszistáinak a felsőbbrendűségi meggyőződése miatt. Képtelen dolog, hogy a csak-zsidó szervezetek lemásolják a csak-zsidó állam gyakorlatát, és utána azt várják, hogy a nem-zsidók el fogják hinni, hogy ők ellenzik a csak-zsidó államot. Izrael Shamir szellemes megjegyzése az efféle szervezetekről feltárja azok lehetetlen politikai alapállását: „A „Zsidók az Igazságért”, a „Zsidók a Békéért” és más szeparatista csak-zsidó szervezeteknek a közös célok megvalósítására vonatkozó alapgondolata számomra csak annyira tűnik igazolhatónak, mint a „Fehérek az Apartheid Ellen”. Dél-Afrikában az egyenlőséget úgy érték le, hogy a színvak ANC (African National Congress – Afrikai Nemzetgyűlés) segítségével túltették magukat az efféle kétséges csoportosulásukon. Úgy látszik, hogy az igazság ügyének Palesztinában sem kéne másnak lennie. Akkor miért nem létezik egy ilyen csoportosulás?” (Israel Shamir ‘The New Bund at Old Tricks’ http://www.israelshamir.net/Left/Left1.htm  July 11th 2005)

Jeff Blankfort – bár más nézőpontból – szintén megkérdőjelezi az ilyen szervezeteket. „Ebben az országban rengeteg ember elhallgattatására használták ezt. Ez egyike az okoknak, ami miatt én különösen ellenzem, ha zsidó szervezetek akarják a Palesztináért folytatott harcot vezetni. Az történik, hogy van egy csomó cionizmust ellenző zsidó, vagy aki azt állítja, hogy cionizmus ellenes, akik azt mondják: „nekünk, mint a cionizmust ellenző zsidóknak kell biztosítanunk a vezetést, hogy mások lássák, hogy nem minden zsidó áll Izrael mellett.” Én elutasítom ezt, mivel minden amerikai fizeti az adóját, emiatt támogatja Izraelt. Ez pedig amerikai ügy. Tegyük közzé, hogy a zsidók a vezetők, hogy zsidók, cionizmus ellenes zsidók végzik ezt, mit üzen ez a nem-zsidóknak: azért tehetik, mert zsidók. Mi megpróbáltuk, de eddig mindig belebuktunk.” (Jeffrey Blankfort quoted in Réseau Voltaire ‘The Chomsky/Blankfort Polemic’ http://signs-of-the-times.org/signs/editorials/signs_TheChomskyBlankfortPolemic.php February 20, 2006).

A „csak-zsidó állam” kifejezés elfogadására azért is szükség van, mert tartalmazza, hogy a holokauszt ipar rövidlátóan miképp alakította át az 1930-as 40-es évek mindent átfogó mészárlását csak-zsidó mészárlássá.  Mint olyasvalaki, aki Hannah Arendt munkáit még mindig mély politikai és történelmi jelentőségűnek tartja, úgy vélem, hogy a zsidók mészárlását a totalitarizmus tágabb összefüggésében kell megérteni. A totalitarizmus élettartama alatt tízmilliókat öltek meg, de ennek ellenére, ha ma bármelyik britet (és valószínűleg bármelyik nyugatit) megkérdik, hogy mit ért a holokauszt alatt, azok egyhangúan azt fogják felböfögni, hogy a „hatmillió zsidó lemészárlását”. Noha a nácik zsidókat, kommunistákat, hadifoglyokat, időseket, betegeket, homoszexuálisokat, hétnapos adventistákat, szlávokat, szerbeket, cseheket, olaszokat, lengyeleket, ukránokat, cigányokat, stb. küldtek a koncentrációs és haláltáborokba, a holokauszt ipar ezt a halállavinát csak-zsidó mészárlássá alakította. Uri Avnery írta le, hogy miképp jutottak a zsidók arra a hitre, hogy a zsidók voltak az egyetlen nép, amelyet a nácik gyilkoltak, vagy ami még rosszabb, hogy a lemészároltak között ők voltak az egyetlen nép, amely számított. „A holokauszt központi szerepe a zsidó tudatban arra késztette a zsidókat, hogy ragaszkodjanak annak az abszolút kizárólagosságához. Mi fölháborodunk, és dühbe gurulunk, ha valaki arra emlékeztet bennünket, hogy a nácik más közösségeket is irtottak, mint a romákat, homoszexuálisakat és elmebetegeket. Mi akkor is dühöngünk, ha valaki jön, és összehasonlítja a „mi” holokausztunkat más népirtásokkal: örmények, kambodzsaiak, a ruandai tuszik és mások. Tényleg! Hogyan is lehetne összehasonlítani?” Uri Avnery ‘Memory of the Holocaust – from Jewish property into human possession’ http://www.gush-shalom.org/archives.html#articles March 19th 2005) A kiválóan jövedelmező shoah üzlet a totalitarizmust rasszista, csak-szidó holokauszttá alakította.

Nagyon sok britet öltek meg a második világháborúban. Ez egyike volt a legnagyobb veszteségeknek, amelyet az ország valaha is elszenvedett. E szerencsétlenség óta a brit tájékoztatás folyamatosan termeli a második világháborúról az olyan ismeretterjesztő filmeket és drámákat, melyek hátterét az képezi. A britek igyekeznek emlékezni a veszteségeikre, minden évben megemlékeznek a háború áldozatairól és megünneplik a katonai győzelmeiket, amelyek elhozták a békét Európának. És mégis, minden veszteség ellenére, annak ellenére, hogy sok ember él még, akik barátaikat, rokonaikat vesztették el a háború miatt, a sötét napokra történő folyamatos visszaemlékezés ellenére, ha az ember megkérdez egy britet, hogy mit jelent a holokauszt, eltekintenek a saját történelmüktől, a saját szenvedéseiktől, a saját veszteségeiktől, és azt válaszolják, hogy „a hatmillió zsidó lemészárlása”. Lehet, hogy ez a más népek iránti aggodalom, amelyet a sajátja elé helyez, csupán a brit nép együtt érző természetéből fakad. Azonban gyanítható, hogy ez nem igaz. A britek szinte semmi érdeklődést nem tanúsítanak azok iránt a rettenetes veszteségek iránt, amelyet az oroszok szenvedtek el a totalitarizmus felemelkedése és bukása között. Úgy becsülik, hogy kb. húszmillió orosz halt meg ez idő alatt. Más szavakkal, háromszor annyi oroszt öltek meg, mint zsidót, ennek ellenére sem Britanniában, sem a Nyugaton senki soha nem beszél orosz holokausztról, vagy gondol egyáltalán a húszmillió orosz halottra, és Orosz Holokauszt Emléknap sincs Britanniában. Annál is inkább rendkívüli ez a helyzet, mert ha az oroszok nem áldozták volna olyan nagy számban az életüket a maguk védelmében, és hogy segítsék legyőzni a nácikat, akkor Britannia minden bizonnyal elvesztette volna a háborút. A brit nép emiatt rengeteg hálával adósa az orosz népnek. És mégis, elképesztő módon, annak ellenére, hogy a háborúban az oroszok messze többet tettek a zsidóknál Britanniáért, a brit népnek fogalma sincs arról, hogy hálát kellene éreznie az oroszok iránt, hanem helyette az un, holokauszt által felkapott zsidókkal rokonszenveznek.

Diákként lelkes híve voltam Hannah Arendt a „Totalitarizmus Eredete” és az „Eichmann Jeruzsálemben” c. munkáinak. Azt hiszem, hogy ezek a művek még mindig érvényesek, és még nem találkoztam olyan szerzővel, aki a totalitarizmus felemelkedéséhez és a bukásához vezető eseményeket jobban értelmezte volna, vagy jobban elemezte volna a kormányzásnak eme újszerű formáját. Változatlanul megbízom az általa ismertetett tényekben és a totalitarizmusról alkotott politikai elméletében. Azonban Norman Finkelsteinnek a holokauszt iparról szóló könyve elolvasása után sokkal gyanakvóbb lettem a múlt hagyományos szemléletével kapcsolatban, és ha újra elolvasom Arendt híres műveit, néhány revizionista kérdést a fejemben fogok tartani, hogy a tényeinek és elemzésének az érvényességét ellenőrizzem. Változatlanul bízom a műveinek a történelmi igazságában. Nem vagyok az, akit tapasztalati revizionistának, vagy tapasztalati holokauszt tagadónak neveznék, azonban elméleti revizionista, vagy elméleti holokauszt tagadó lettem. Amit tagadok, vagy még pontosabban, kárhoztatok, az a holokauszt, mint csak-zsidó mészárlás. Egy ilyen felfogás tartalmilag rasszista. Ezért az „Elméleti Holokauszt Tagadó” címkét büszkén viselném.

A totalitarizmus múlttá halványul, de átesett egy létfontosságú kiértékelési folyamaton, aminek a következtében az elkerülendő veszélyekre vonatkozó alapvető történelmi tanulságként szolgál. A zsidók irtása azonban nem halványul múlttá. Ellenkezőleg, minden mértéket meghaladó felhajtást csinálva körülötte, mintha egy hollywoodi világszám volna, „A Holokauszttá” fújták fel. A témához kötődő politikai indulatokat folyamatosan szítják, míg mára az egész már egy fanatikus, világi keresztes háborúvá vált, amely a nyugati világban mindenkit beszippant a hisztéria és a bűntudat örvényébe. Ariel Saron egész élete során mindenkit, aki nem értett egyet vele, mint új Hitlert csepülte. Még George „tömegpusztító” Busht is, mint Chamberlaint, szapulta. Minden egyes zsidóellenes megjegyzést, bármilyen enyhe vagy ártatlan, azonnal jelentenek a zsidó hatalomnak, és annak a kőkemény bizonyítékaként mutatják be, hogy a koncentrációs táborok már visszatérőben vannak. Manapság, ha bárki úgy említi nekem a holokausztot, mint hatmillió zsidó lemészárlásét, én azonnal visszavágok, hogy „mi van azzal, hogy a hatmillió palesztint a zsidók megfosztják az emberi vonásaiktól, és a gonoszság megtestesüléseként mutatják be őket”. Az emberi ostobaság csúcsa, hogy megengedjük, hogy a holokauszt propaganda a beteges eszementség olyan szintjeit érje el, hogy hatmillió palesztin kiirtására is felhasználható, noha azoknak semmi szerepe sem volt a zsidók irtásában totalitarizmus felemelkedése és bukása folyamán. Nem engedhető meg, hogy a zsidók hajdani szenvedései iránti együttérzés elnézze azt, amit a zsidók ma tesznek a palesztinokkal. Egyértelmű különbség van a múltnak, mint a civilizált jövő iránymutatójának az elevenen tartása és aközött, hogy bunkóként használjuk a múlt hatályba léptetése érdekében. A csak-zsidó állam zsidó rasszistái ugyanazt művelik a palesztinokkal, amit a nácik műveltek az európai zsidókkal. Egyre kevésbé különböztethetők meg a náciktól. Nem engedhető meg, hogy eljátsszák a náci rémálmaikat egy olyan ártatlan népen, mint a palesztinok.

A „csak-zsidó állam” kifejezés azért is különb a párhuzamainál, mert nyilvánvalóan rendelkezik azzal a más apartheid rendszerekből származó felhanggal, ahol az olyan nyilvános feliratok, mint „csak-feketék”, „csak-fehérek” állandóan szem előtt voltak. Ha megfontoljuk, hogy a világon hány zsidó milyen mértékben igyekezett tettetni, hogy a palesztinai csak-zsidó állam egyáltalán nem hasonlít Dél-Afrika korábbi apartheid államára, a „csak-zsidó állam” kifejezés elkerülhetetlenné teszi ezt az összehasonlítást. Valószínűleg arra a tényre is felhívja a figyelmet, hogy a rasszista csak-zsidó állam pártfogása nagyobb részt Amerika legdélebbi, korábban apartheid államaiból származik.

Magától értetődik, hogy a zsidók úgy jellemzik az államukat, ahogy nekik megfelel. De én nem óhajtom használni az ő elgondolásukat, nehogy a szóhasználattal igazoljam az ő törvénytelen, gyilkos, rasszista és népirtó államukat. A csak-zsidó állam és az ő nyugati szövetségesei azt hirdetik, hogy az egy modern, világi, liberális, demokratikus, nyugati állam, de az ilyen megállapításokat nagyon könnyű megcáfolni. Itt az ideje, hogy az alapokhoz nyúljunk, és kérdésessé tegyük a nevet, amelyet a rasszista zsidók adtak az államuknak. Úgy vélem, hogy a „csak-zsidó állam” megnevezés történelmileg, politikailag és erkölcsileg is sokkal pontosabb, mint a többi.

A csak-zsidó jelenségbe való mélyebb bepillantás kedvéért, kérem megnézni a következőt:

‘The Jews-Only State in Palestine: The Utter Filth of Jews-only Racism’

(A palesztinai csak-zsidó  állam: a cask-zsidó rasszizmus végtelen mocska)

http://www.geocities.com/carbonomics/MCtfirm/10tf26/10tf26mg.html

Ugyanez a munka megtalálható a következő honlapon is:

http://mundiclub.blogspot.com/2005/03/jews-only-state-in-palestine-part-one.html

Bob Finch

carbonomics@yahoo.co.uk

 

Vélemények a csak-zsidó jelenség megvilágítására

Edward S. Herman

 

„Másodszor, az izraeli állam megengedte magának, hogy a West Bank megszállásával kapcsolatban figyelmen kívül hagyja a Biztonsági Tanács számos határozatát és a Negyedik Genfi Megállapodást, valamint a Nemzetközi Bíróságnak az apartheid falra vonatkozó ítéletét, és egyszerűen elveszi a palesztinok földjének és vizének nagy részét, ezrével rombolja le az otthonaikat, kivágja sok ezer olajfájukat, lerombolja az infrastruktúrájukat, az egész megszállt West Bank-en csak zsidók által használható, korszerű úthálózatot épít, miközben komoly akadályokat állít a palesztinoknak a West Bank-en belüli mozgása elé.” (Edward S. Herman „Western Approval for Long-Term Israeli Ethnic Cleansing” – „A Nyugat hozzájárulása a tartós izraeli nemzetiségi tisztogatásoz”, Z Magazin March 2006)

 

 

Jennifer Loewenstein

Judeát és Samariát, amelyek a West Bank északi és déli részét képezik, vagy képezték, az évtizedek során felosztották és kiparcellázták több százezer zsidó telepes között házépítés, gyümölcsösök vagy kertek céljára. Ezeket keresztben és körbe csak-zsidó utakkal úgy kötötték össze, hogy azok a földet, a házakat és a kerteket Izraelhez kötik. El vannak látva őrökkel, fegyveresekkel és tankokkal és kék-fehér izraeli zászlókkal, amelyek úgy védik, oltalmazzák és biztosítják a telepeseket, mint akik ténylegesen izraeliek, akik az egyetlen, zsidó államhoz tartoznak.” (Jenifer Loewenstein „Watching the Dissolution of Palestine” – „Palesztina szétbomlasztását figyelve”,

http://www.counterpunch.org/loewenstein02242006.html  February 24, 2006).

 

Ilan Pappe

„Izrael két palesztin csoport életét felügyeli: Palesztin polgárok vannak magában Izraelben és vannak, akik meg vannak szállva.  Ez két nagyon különböző csoport. Úgy gondolom, hogy a megszállás alatt élő csoport súlyos fenyegetésnek van kitéve, mert már nagyon komoly az ismételt etnikai tisztogatás fenyegetése, és hogy tömeggyilkolást fognak ellene végezni.”

(Ilan Pappe professzort idézet Steve Zeltzernek az  „Ilan Pappe az izraeli ellentétekről” c. Labor Video cable TV program http://www.radio4all.net/proginfo.php?id=16276 October 29, 2005)

 

John Spritzler

„Ezért van, hogy Izrael a palesztinokat menekülttáborokba és katonai ellenőrző pontokkal körülvett területekre börtönzi, hogy kegyetlen kijárási tilalmaknak veti alá őket és kizárja a csak-zsidó utakról …” (Kell–e a bigottságot és antiszemitizmust ellenző népeknek Izraelt támogatni?”

http://newdemocracyworld.org/War/Should-People.htm February 6, 2005 )

 

Írtam egy levelet a Guardian szerkesztőjének Oestreicher cikke kapcsán

 

Uram!

Én megértem Paul Oestreicher szavait (2006. febr. 20.), mert a Szentföldön élek, és miközben zsidó szülőktől származom, elfogadtam Krisztust, mint ő. Én megértem őt, de mélységesen különbözik a véleményem. Az írja, hogy „a judaizmus gyűlölete – amit ma általánosan antiszemitizmusnak hívnak – egy olyan vírus, amely két évezreden keresztül fertőzte a kereszténységet”. Ennek a támadó kirohanásnak egyetlen szava sem igaz. Nem „a judaizmus gyűlölete”, hanem a teljes elutasítása az, ami nem vírusa a kereszténységnek, hanem a leglényege. A Szentföld minden gondja, amelyeket Paul Oestreicher fel is sorol (a fal, a bantusztánok létrehozása, a diszkrimináció, stb.) a judaizmus következménye. Hasonlóképp visszautasítom az anglikán papoknak azt az állítását, hogy az 1930-1940-es időszak eseményei valamiféle kapcsolatban voltak a keresztény hittel. Pont fordítva: Hitler az Egyház ellensége volt és kimondottan úgy akarta „eltaposni, mint egy békát”. Ezek a saját szavai voltak. Engem megdöbbent az a kijelentése, hogy „keresztényként osztozik az összes egyház történelmi bűneiben”. Jézus Krisztus a saját vérével törölte el a mi bűneinket. Szerintem Paul Oestreicher papként megbukott, mert akinek efféle bűntudata van, nem szolgáltathatná ki az oltáriszentséget a híveinek. Ő téved, amikor a zsidó államra Izrael megszentelt nevét használja, amikor minden keresztény tudja, hogy Izrael az Egyház, nem pedig a szentségtörő módon elnevezett zsidó állam. Ugyancsak téved, amikor kijelenti, hogy „(a zsidó) nép az én népem”, mert egy anglikán pap népe Anglia keresztény népe kéne, hogy legyen. Ha egy zsidó megkeresztelkedik, az teljes szakítás a múlttal, mert az ember nem ülhet mindkét széken, ahogy ő szeretne. Nevetségesen hangzik, de ez a hagyomány közös az Egyházban és a judaizmusban: egy áttérő (a zsidó törvény szerint) még a nem-zsidó biológiai szüleit sem örökli.

Israel Adam Shamir

Featured Posts
Ryan Rodrick Beiler / Shutterstock.com

Autumn in Palestine

Autumn is beautiful in Palestine: overripe blue-green figs, unpicked pomegranates pecked by birds, heavy grapes turn red. Now is the ...

Read More

The Liberation of the Slaves

Donald Trump’s electoral victory unleashed pent-up tectonic energies on the unprecedented scale. The world has been changed, much more than ...

Read More

Evan El-Amin  /  Shutterstock.com

Les guerres de genre de H. Clinton

Est-ce que les hommes qui votent pour H. Clinton vont finir en enfer ? Je n'en suis pas sûr. Nous savons ...

Read More

If They Are Bombed - They Are Daesh

President Putin is a pirate, no less. In his declaration at the UN, he stole President Bush Jr’s copyrighted 2001 ...

Read More

A Syrian Breakthrough

The Russians and their Syrian allies have cut the main supply line of the rebels to the north of Aleppo, ...

Read More

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Israel Shamir © 2016 Frontier Theme