Israel Shamir’s “Children of a Lesser God” in Hungarian

A nagyok és hatalmasok, köztük Colin Powell, az USA külügyminisztere, Johannes Rau német elnök és Moshe Katsav izraeli elnök összejöttek Berlinben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) az antiszemitizmus elleni harccal foglalkozó értekezletén. Kijelentették, hogy „az izraeli-palesztin ellentét a világmé­retű antiszemita érzelmek leplezésére szolgál”, ahogy a Ha’aretz ma beszámolt róla. Engem nem hívtak meg az értekezletre, de ha megtették volna, a következő beszéddel leptem volna őket meg.

——————————————-

Egy alsóbbrendű Isten gyermekei

Írta Israel Shamir

 

Excellenciás Uraim!

Ez az értekezlet valóban rendkívül fontos történelmi esemény, amely csak Nagy Konstantin Milánói Rendeletével vagy a Katolikus Egyház Niceai Zsinatával mérhető össze. Nem vagyok biztos abban, hogy önök mindnyájan telje­sen értik-e, amit tettek, és hogy mi a jelentése annak a kódszónak, hogy „harc az antiszemitizmus ellen”.

Önök elfogadták egy alsóbbrendű Isten gyermekeinek a másodrendű álla­potát, amikor bírósági eljárást indítottak Norman Finkelstein „A Holokauszt Ipar” c. könyvének a kiadója ellen és megengedték az ADL (Rágalmazás Elleni Liga) ügynökeinek, hogy izraeli zászlókkal és Bomber Harris képeivel vonuljanak Berlin utcáin. Önök elfogadták, hogy az önök vére olcsó. Ne legyenek meglepve, ha folyni is fog, mihelyt a palesztinok készletei elapad­nak.

 

Mondjuk meg először, hogy mit nem jelent. Az önök „harca az antiszemi­tizmus ellen” nem egy üldözött, kis nép védelme. Ha az volna, akkor véde­nék az ostromlott palesztinokat is. Az nem harc a rasszizmus ellen, mert önök támogatják Palesztinában a rasszista apartheidet. Az nem harc a zsidóellenes megkülönböztetések ellen, mert olyan nincs. Moszkvától Párizsig és New Yorkig zsidók foglalják el a hatalom valódi csúcsait.

Az nem a zsidók életének a védelme, mert az egyetlen zsidó, aki Európában megsebesült, a saját konyhakésével vágta meg magát, hogy hírbe hozzon egy moszlimot. Az nem a zsidó vagyon védelme, mert a zsidók az egyetlen nép a földön, amelyek visszakaptak minden vagyont, amelyre az őseik valaha is jogot formáltak Berlintől Bagdadig. Az önök „antiszemitizmus elleni harcának” semmi köze sincs a rég halott történelmi antiszemitizmushoz, a zsidó­ellenes fajelmélethez. Szemiták és zsidó leszármazottak a csatatér mindkét felén megtalálhatók.

Az önök „harca az antiszemitizmus ellen” elvileg teológiai, és a következő évszázados kérdéssel kapcsolatos: „Min­den ember egyenlőnek születik-e, egyformán fontos-e, és egyformán közel van-e Istenhez? Vagy a zsidók kiválób­bak, különlegesek Isten szemében, az emberiség maradékát pedig egy alsóbbrendű Isten gyermekeivé fokozzák le?” Az első változatot szent Pál állította határozottan. A másodikat Kaifás tűzte a zászlajára. Szent Pál antiszemita volt Kaifás szemében, mert tagadta a zsidók felsőbbrendűségét.

 

 

Nem számít, hogy a palesztinokat élve befalazzák egy 25 láb (kb 7,5 m) ma­gas fal mögé; hogy az olajfa ligeteket leradírozzák és a kutakat lerombolják; az a fontos, hogy „Izraelt és a vezetőit ne démonozzák és gazemberezzék”.

 

Ma, excellenciás uraim, önök választottak, és mint annak idején Poncius Pilátus, önök előnyösebbnek látták Kaifás mellé állni. Nem számít, hogy a palesztinokat élve befalazzák egy 25 láb (kb. 7,5 m) magas beton fal mögé; hogy az olajfa ligeteket leradírozzák, és a kutakat lerombolják; az a fontos, hogy „Izraelt és a vezetőit ne démonozzák és gazemberezzék”, ahogy az önök kollégája, Colin Powell mondta. Ez ezután már nem politikai, hanem teológiai kérdés, mert a zsidó felsőbbrendűségbe vetett hit a Pax Americana hivatalos vallása, ugyanúgy, ahogy a keresztény­ség volt Nagy Konstantin napjaiban a Római Birodalomé. Ennek a kihangsúlyozására önök megtiltották a náci jel­képek használatát az izraeli politikával kapcsolatban, de megengedték, hogy Hitler horogkeresztjét Krisztus ke­resztjére ültessék.

 

KETTŐS MÉRCE: Önök megtiltották a náci jelképek használatát az izraeli politiká­val kapcsolatban, de megengedték, hogy Hitler horogkeresztjét Krisztus keresztjére ültessék.

Önök behódoltak az új vallásnak, amelyet amerikai tankok, dollárok és mozik hoztak át Európába az óceánon keresztül; a kevés kiválasztott, az ember gyártotta táj, a gaz­dasági szabadság, az elidegenedés és a gyökértelenség, a nem választottak irányában az együttérzés és a szentség tagadása újzsidó vallását. Önök ma közzé tették hogy a judaista eszmék és értékek képezik az Új Világrend alapját, amelynek a fenntartására önök elkötelezték magukat a együttérzés és egyenlőség keresztény eszméi helyett. Önök visszahozták Európát a Niceai Zsinaton legyőzött ariánus eretnekség idejébe és meggyalázták Krisztust. Az önök minden határon túlmenő aggodalma a zsidók jólét­ért az önök behódolásának a jele.

Önök valószínűleg „realistának és gyakorlatiasnak” tartják magukat, akik nem sokat törődnek ezzel a vallásos handabandával. Ha önök realisták és gyakorlatiasak volnának, megfontolnák, hogy a zsidó felsőbbrendűség tudomásul vétele mit jelent az ÖNÖK számára, ha már önöket nem érdeklik a palesztinok és ira­kiak. Kinyitom a Jerusalem Post 2004. 04. 22-es számát és olvasom az önök új feletteseinek a szavait:

„Nekem nem csak Németországgal vannak gondjaim, hanem mindennel és mindenütt, ami német. Én nem érvelek, és nem izgatom magam. Én egyszerűen letörültem Németországot és lakóit a földgömbömről.” –  írja Matti Golan, a vezető izraeli újságnak, a Ha’aretznek és a Globesnak, a zsidó gazdasági elit lapjának a volt főszerkesztője. Matti Golan nem lázító, nem zsidó vallási fanatikus, aki a goyoknak még az Ádámtól és Évától való származását is ta­gadja. Valóban oldalak százait tudnám megtölteni hasonló, vagy még rosszabb idézetekkel a Khabbad könyveiből vagy a Kabbala varázslókból. De Golan nem kabbalista és nem szélsőséges, hanem egy egészséges, vallástalan, vonalas és befolyásos zsidó értelmiségi. Amikor ezen a cikken vitatkoztak az IsraelForum.com-on az interneten, a jellegzetes zsidó vélemény így hangzott: „Matti Golan kiemelkedő zsidó újságíró és rovatvezető. Ő olyan eszméket képvisel, amelyet az izraeli zsidók túlnyomó többsége magáénak vall e tárgykörben, beleértve a saját véleménye­met.” Ha én német volnék, kétszer is meggondolnám, hogy ellássam-e az ő országát atomrakétával fölszerelhető tengeralattjárókkal, nehogy „egyszerűen lesöpörje Németországot és a lakosságát a térképről”.

 

Rau: „Az elmúlt évtized folyamán az antiszemitizmus állt az izraeli kor­mánypolitika bírálatának a hátterében.”

Szerintem Golan rasszista gyűlöletre és népirtásra hívott fel. Önök megvi­tathatnák ezt; de önök inkább kárhoztatják Mahathirt, vagy egy békeharcost, aki az egyenlőségért harcol Palesztinában. Az önök kollégája, a német el­nök, Joannes Rau mondta: „Mindenki tudja, hogy az elmúlt évtized folya­mán kemény antiszemitizmus állt az izraeli kormánypolitika bírálatának a hátterében.” Ezt egy héttel azután mondta, hogy egy 4 éves kis Asma Gázá­ban a szobában fulladt meg az izraeli könnygáztól 2004. 04. 23-án, egy évvel azután, hogy Rachel Corrie-t eltaposta egy izraeli bulldozer. Ezért mindenki, aki „antiszemitizmust” mond, egyetért Asma és Rachel halálával.

Önök megvetést keltenek, ami veszélyes önökre. Egy nagy példányszámú izraeli napilapban, a Maariv-ban (2004.04.24.) Dan Margalit, az izraeli újságírás szupersztárja ír arról az emberről, aki megpróbálta figyelmeztetni önöket az izraeli atomerő súlyos veszélyére:

„Vanunu megjátszotta magát, mint egy szenvedő Mel Gibson, egy új Jézus, aki a börtönben szenved a kereszténysé­géért. Meg kell engednem, hogy ő diszkriminálva volt a kereszténysége miatt, de pozitív értelemben. Vanunu haza­árulása, kémkedése és megkeresztelkedése ellenére életben maradt, mert Izrael úgy kezelte őt, mint egy zsidót. Min­denki tudja, hogy mit tenne vele az izraeli Mossad, ha ő egy német atomtechnikus volna egy arab állam szolgálatá­ban. Az effélék nevei Európai temetőinek a sírköveire vannak vésve.” (Ne keressék ezt a mondatot a Maariv angol nyelvű honlapján: onnan kisikálták.)

Az üzenet világos: egy goynak, különösen egy német goynak, a vére kevesebbet ér, mint egy zsidóé. És ezt önök elfogadták.

Izrael azzal hencegett, hogy a merénylői német műszakikat és tudósokat öltek meg – de Németország sosem tette szóvá. Egy bátor és nemes lelkű amerikai zsidó, John Sack, kiadott egy könyvet a zsidók embertelenségeiről, ame­lyeket német nemzetiségűek ellen követtek el a 40-es évek vége felé – Németország azonban nem vizsgálta a súlyos vádakat, nem követelte a bűnözők elitélését, sőt még a könyvet sem adták ki Németországban. Zsidók beismerték német hadifoglyok tömeges megmérgezését és egy kísérletet több millió német polgár megölésére, de Németország nem vizsgálta ezt ki, hanem még több katonai felszerelést és pénzt utalt át Izraelnek.

Önök elfogadták egy alsóbbrendű Isten gyermekeinek a másodrendű helyzetét. Nem ma – már akkor, amikor föl­magasztalták Auschwitzot, és lekicsinyelték Drezda égő holokausztját. Amikor megsiratták a zsidók deportálását, de tudomásul sem vették, hogy a cionisták uralta lengyel és cseh kormány deportálta a német nemzetiségűeket. Amikor erőltették Irak lefegyverzését, de Dimonába atomtechnikai berendezéseket szállítottak. Amikor önök bebörtönöztek és kiadtak palesztin harcosokat, de nem követelték egy izraeli állampolgárnak, Solomon Morelnek a kiadatását, aki németek ezreit kínozta és gyilkolta meg. Amikor önök bíróság elé állították Norman Finkelstein Holokauszt Ipar c. könyvének a kiadóit, de megengedték az ADL (Rágalmazás Elleni Liga) ügynökeinek, hogy izraeli zászlókkal és Bomber Harris képeivel vonuljanak Berlin utcáin. Önök elfogadták, hogy az önök vére olcsó. Ne legyenek meg­lepve, ha folyni fog, amikor már a palesztinok készletei kimerültek.

Én személyesen nagyon hálás vagyok önöknek azért, amit tettek. Mindmáig jóakaratú nők és férfiak akadályozták az egyenlőségért folyó harcot Palesztinában, akik nem vonták kétségbe a zsidó felsőbbséget Európában és Ameriká­ban, de elborzasztotta őket a palesztin népirtás és Gáza lerombolása. Miközben a Fal ellen harcolnak, aggasztotta őket az „antiszemitizmus” vádja. Azt hitték, hogy az izraeli apartheid elleni érvelés törvényes az Új Világrendben. Önök most elhárították ezt az akadályt azzal, hogy bebizonyították, hogy bármi történjék is Palesztinában, az nem helyi rendellenesség, hanem a Pax Americana alapköve.

Omoljon össze mindkettő: a zsidó uralomnak a helyi és a világméretű változata, hogy a zsidók és nem zsidók képe­sek legyenek egyenlőkként élni Palesztinában és mindenütt.

Az új vallás, amelyet amerikai tankok, dollárok és mozik hoztak át Európába az óceánon keresztül; a kevés kivá­lasztott, az ember gyártotta táj, a gazdasági szabadság, az elidegenedés és a gyökértelenség, a nem választottak irányában az együttérzés és a szentség tagadásának az újzsidó vallása. A judaista eszmék és értékek képezik az Új Világrend alapját

 

1.        Miriam Reik levele Powellhez

 

Uram!

Érdeklődéssel olvastam a berlini útjáról a zsidók elleni rasszizmus megvitatására. Természetesen ez engem emlé­keztetett arra, hogy néhány évvel ezelőtt ön visszautasította, hogy elutazzon Dél-Afrikába megvitatni a más népek, pl. feketék elleni rasszizmust. Bizony, ez arra késztetett, hogy megvakarjam a fejem.

Úgy látszik, nekem más az álláspontom ezekben a kérdésekben, mint a kormányomnak. Azt hiszem, ma nem az antiszemitizmus, hanem a filoszemitizmus az igazi probléma. Ha mi nem volnánk olyan átkozottul az izraeliekhez láncolva, akkor nyilvánvalóan nem volnánk ma Irakban, amiről tudjuk, hogy semmi köze sincs sem tömegpusztító fegyverekhez, sem szept. 11-hez, sem Bush elnöknek az apukája iránti érzelmeihez. Ahhoz a tényhez van köze, hogy Izrael régóta kívánja annak az országnak a lerombolását (legalábbis miután Egyiptomot semlegesítették), amely a legnagyobb geopolitikai kihívást jelenti számára. Természetesen szép dolog a barátokért és szövetségese­kért tenni valamit, de az a sok vér és anyagi áldozat – ez azért túl ment a határon.

Ha nem szenvednénk ebben a súlyos filoszemitizmusban, akkor nem tűrnénk el, hogy a tekintélyünket, mint egy demokratikus országét, amely tiszteletben tartja a nemzetközi jogot, jóvátehetetlenül lerombolják azzal, hogy támo­gatjuk a palesztinai etnikai tisztogatást. Természetesen igaz, hogy eltűrtük a hutuk etnikai tisztogatását a tutsziknál, akit távolról sem zsidók, de a két helyzet nem összehasonlítható. Arról a vérontásról az egész világ nem vett tudo­mást, miközben az egész világ látja, hogy az izraeli gyarmatosítás amerikai támogatása a palesztinokat hatalmasan megcsalta és megakadályozta a nemzetközi jog érvényesítését. Ráadásul, amikor a tutszikat cserbenhagytuk, nem fordítottunk magunk ellen 1,3 milliárd más tutszit mindenfelé a világon, de biztosan magunk ellen fordítottunk 1,3 milliárd moszlimot – azokat a fickókat, akiknél az olaj van. Ez a mi nemzeti érdekünk? Nem hiszem. – Azt hiszem, hogy az Izrael iránti elvakultságunk elvette a józan eszünket.

Nem kétlem, Miniszter Úr, hogy most arra gondol, hogy egyike vagyok azoknak az embereknek, akikről beszélni ment Berlinbe – de nem vagyok olyan. Zsidó vagyok, aki megtanulta a holokausztnak (amelyből a szüleim épphogy megmenekültek) az igazi leckéjét, ami nem más, minthogy az a gondolkodás, mely szerint bármely nép felsőbb­rendű és ezért a nemzetközi jog felett áll, a legnagyobb külpolitikai bűn, mert ez egy olyan elmélet, amely vissza fog térni, hogy belénk harapjon. Azt hiszem, a mi kormányunk ezt gondolja az izraeliekről és ezért tűri meg Jim Crowot Jeruzsálemben, noha (bizonyára Önnel együtt) elborzadna tőle Washingtonban. Kérem, Uram, ne felejtse el, hogy honnan jött, amikor a diplomata öltönyét felölti.

Miriam M. Reik, PhD

New York, NY

2. Elias Davidson levele Németország izlandi nagykövetéhez

 

Feladó: Elias Davidson

Nagykövet úrnak

Német Nagykövetség

Reykjavik

 

Excellenciás Nagykövet Úr!

Én éppen most olvastam a német elnöknek egy, az EBESZ védnöksége alatt az antiszemitizmus tárgyában rendezett berlini konferencián elhangzott megjegyzéseit. Ki szeretném fejezni az aggodalmaimat az ő és a német kormány tárgybeli álláspontjával kapcsolatban.

Az én néhai szüleim német zsidók voltak, akik arra kényszerültek, hogy a náci uralom alatt elhagyják Németorszá­got. Én abban a Palesztinában születtem és nevelkedtem fel, amelynek egy részéből lett Izrael. 1962-ben telepedtem le Izlandon, ahol azóta élek. A konferencia tárgya tehát olyan, amelyben én nagyon otthonos vagyok, és érint engem és a családomat Izraelben.

Miután ezt elmondtam, meg szeretném osztani Önnel az aggodalmaimat az antiszemitizmusra, mint a rasszizmus egy sajátos változatára való összpontosítással kapcsolatban. Maga a fogalom félrevezető, mert a legtöbb zsidó sem­milyen értelemben nem szemita, ugyanakkor a szemita népek közé tartoznak az arabok, etiópok és mások. A nem­zetközi jogi eszközök – helyesen – nem tesznek különbséget a rasszizmus különböző válfajai között. Magát a rasz-sz­izmus fogalmát úgy értelmezik, hogy az kiterjed minden megengedhetetlen különbségtételre faj, bőrszín, népcsoport vagy nemzetiség, stb. alapján. Továbbá nem áll fenn semmiféle különleges sürgősség, hogy a zsidó ellenes érzel­mekkel foglalkozzunk. Sokkal több törökkel és arabbal bántak rosszul, sőt öltek meg európaiak Európában, mint zsidót. A zsidók kivételezett helyet foglalnak el az európai politikai, gazdasági és kulturális életben, messze megha­ladva a társadalombeli arányukat. Rossz vicc azt olvasni, hogy Európa (és az Egyesült Államok) legkivételezettebb közössége siránkozik, hogy üldözik őket. Semmi sem tudja jobban megerősíteni a „Cion Bölcseinek A Jegyzőköny­veiről” szóló mítoszt, mint azt látni, hogy az európai kormányok e tekintetben meghajolnak a zsidó vezetők nyomása alatt.

Továbbá rá szeretnék mutatni, hogy maguk a zsidó közösségek járultak hozzá ahhoz a felfogáshoz, hogy a zsidók és a cionizmus egy és ugyanaz. Ezt azzal teszik, hogy több odaadást tanúsítanak Izrael iránt, mint bármely egyéb szo­ciális, vagy nemzeti érdekhez, legyenek azok egyetemes emberi jogok, európai politikai egyesülés, vagy a világmé­retű éhezés elleni küzdelem. Semmi rossz nincs abban, ha hibáztatják a zsidó közösségeket a palesztinok elleni törvénytelen és bűnös politika miatt. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy zsidókat, vagy bárki mást hátrányos helyzetbe kéne hozni, nem is beszélve a testi bántalmazásról. A büntetőjog azonban tökéletesen megfelelő a személyek, zsidók vagy mások elleni támadások kezelésére, bármilyen indítékból történt is a támadás. Ha egyenlőségjelet teszünk az izraeli és a náci politika közé, az nem zsidó ellenes érzelmek jele. Pont ellenkezőleg: a valóságban sok zsidó, aki ellenzi az izraeli politikát, állapította meg ezt az azonosságot a célból, hogy kiemelje az izraeli politika brutalitását és rasszizmusát. Közöttük van a nagy német költő, Erich Fried is. Ezt az azonosítást az izraeli fasiszták is megtették, akik ténylegesen és tudatosan utánozzák a náci módszereket, amelyekről olvasnak, és hencegnek vele.

Végezetül még arra szeretnék rámutatni, hogy a rasszizmus legsúlyosabb formája a faji megkülönböztetés. A zsidók Európában teljes szabadságot élveznek, mind a vallás, szólás, egyesülési és egyéb szabadság terén. Hála a felvilágo­sodás elveinek, a zsidókat már nem különböztetik meg Európában. Egyetlen európai állam sem folytat faji diszkri­minációs politikát. A másik oldalon viszont Izrael állam égbekiáltó faji megkülönböztetési politikát folytat (úgy, ahogy azt a nemzetközi megállapodások meghatározzák), amely valóban a faji megkülönböztetés elvén alapszik. Ön talán nem tudja, de Izrael alapításának az előestéjén, 1948. május 14-én az állam jövendő vezetősége tartott egy megbeszélést, amelyet David Ben Gurion vezetett, hogy elkészítsék az állam Alapító Nyilatkozatát. Ezen az érte­kezleten a Kommunista Párt (Maki) képviselője azt javasolta, hogy az új államot „önálló és független” államként kiáltsák ki. Ezt a javaslatot elvetették, mert magába foglalta volna, hogy az állam minden polgárának egyenlő jogai vannak, beleértve a nem zsidókat (arabokat) is. Ehelyett a többség Izraelnek azt a meghatározását fogadta el, hogy az „a zsidó állam Palesztinában”, amely képviseli a világ zsidóságát (lényegében biológiailag és területen kívüli módon meghatározva). Izraelnek zsidó államként való meghatározása átjárja az állam legtöbb alapvető törvényét, bár a diszkriminációs eljárást fátyollal takarták, hogy ne nagyon hívja fel magára a nyugati világ figyelmét. Az eljá­rásnak a lényege, beleértve az előbb említett találkozó jegyzőkönyvét, az izraeli tudósnak, dr. Uri Davisnak a tény­feltáró könyvében megtalálható (Israel, an Apartheid State, Zed Books, London). A zsidó állam törvényesen foly­tatja a diszkriminációt minden nem zsidó ellen azzal, hogy a nem zsidók néhány csoportja durvább diszkrimináció­nak van alávetve, mint a többi. A leghátrányosabban megkülönböztetett csoport a palesztin menekülteké, akár a szűkebb Izraelben élnek, akár a megszállt területeken vagy ezeken a területeken kívül. Őket kisemmizte és honta­lanná tette a zsidó állam.

Én sürgetem a német kormányt, hogy lépjen fel a rasszizmus minden formája ellen és hagyja abba, hogy VIP bá­násmódot biztosít a rasszizmus egy sajátos formájának, és bélyegezze meg Izrael állam rasszista politikáját és ter­mészetét, mert az fekszik a közel-keleti halálos ellentétek gyökerénél. Ha így cselekszik, azzal a német kormány valódi együttérzését fogja kimutatni mind a zsidók, mind az arabok irányában.

Állok rendelkezésére bármilyen további pontosítás kedvéért, ha szükséges.

Őszinte híve,

Elias Davidson

zeneszerző és nemzetközi jogi szakértő