Israel Shamir

Ideas that will Derail the descent to Barbarity

Israel Shamir’s “Eastern Offensive” in Hungarian

A ma uralkodó amerikai teológiai eszmét „judeo-amerikai” felfogásnak lehetne nevezni, de a hívei jobban kedvelik az eléggé félrevezető „judeo-keresztény” megnevezést. A judeo-kereszténységnek az egyik tanítása szerint nem sok a különbség a két vetélkedő vallás között. A kereszténység azt tanítja, hogy Ő eljött és újra el fog jönni, míg a judaizmus úgy tekinti a Messiást, aki Krisztus, hogy még nem jött el. C’est tout (fr: ez minden). De a valóság egészen más. Krisztus Isten, a rabbinikus judaizmus messiása pedig ember. Krisztus Isten mindenkiért, a Messiás csak a zsidókért. A judaizmus és a kereszténység két átlósan ellentétes vallási rendszer. Egy névleges zsidó és egy névleges keresztény a legjobb barát lehet, akár apa és fia, férj és feleség, de eszméik tekintetében jobban különböznek egymástól, mint egy neokonzervatív és egy újszülött.

A kereszténység és a judaizmus valóban két ellentétes felfogást takar. A küzdelmük természetes versengés. Első látásra a két testvér-hit hasonló: mindkettő egy történettel ünnepli meg Húsvétkor/Peszachkor a maga elfogadott áldozatát. A keresztények a Passió liturgiájával, a zsidók a Hagaddah családi elbeszélésével. De a valóság az, hogy nem is különbözhetnének jobban. A zsidó kivonulás története válaszként jelenik meg a Passió történetére. A bibliai judaizmusban a kivonulási áldozatot a templomban mutatták be. Krisztus feltámadása és a templom lerombolása után elhalt a régi szokás és a keresztény szenvedéstörténet mondták el és adták elő. A rabbik azonban készítettek egy keresztényellenes liturgiát, a kivonulási Haggadahot, a kivonulás szövegmagyarázó értelmezésének a családi körben történő felolvasását. Yuval professzor kimutatja, hogy a Haggadahot nem mondták a kereszténység megjelenése előtt. Sőt, ezen túlmenően, a szenvedéstörténet titkára készítették válaszul.

A Passió a Kiválasztott legmagasabb szintű önfeláldozásának a története az egyetemes megváltás érdekében. A Haggadah az ellenség feláldozásának a története és a választottak megváltásának az ünneplése. Húsvétkor a keresztények annak a föltámadását ünneplik, aki föláldozta magát értünk. Ez az emberszeretet legmagasabb szintű kifejezése. A zsidó kivonulásnak ellentétes az eszméje: az a mi megváltásunk és az ő haláluk. Az egyiptomiakat és Kánaán népét fel kell áldozni, hogy mi jobban éljünk. Ez a kivonulás gondolata, a nemzeti önzés kinyilatkoztatása.

Ez a különbség nem valami skolasztikus dolog, hanem gyakorlati kérdés is. Mióta a zsidó paradigma eluralkodott, a gazdag népek feláldozzák a szegényeket, hogy ők még jobban éljenek. A harmadik világ növekvő szegénysége ennek a bizonyítéka. Nézzük a számokat: 1960. és 1980. között a fejenkénti jövedelem 73%-kal nőtt Latin-Amerikában és 34%-kal Afrikában. A 1980-tól 2000-ig, „gazdasági liberalizáció”, azaz a zsidó paradigma térnyerése idején 7%-ra esett le Latin-Amerikában, míg Afrikában megfordult, és 23%-kal csökkent. És ez a zsidók miatt van? – kérdezi az olvasó. Biztos, hogy nem. A zsidók és a keresztények befolyással vannak egymásra. Amikor a keresztény befolyás a nagyobb, a zsidók könyörületesebb magyarázatokhoz fordulnak és „mindenki számára áldássá” válnak. Ha a judaista befolyás érvényesül, a keresztények úgy viselkednek, mint a legrosszabb zsidók. Ezért nem a „zsidókról” beszélünk, hanem a „zsidó paradigmáról”, amely zsidók nélkül is létezhet. Egy zsidó származású személy nem szükségképpen hordozza a zsidó eszméket. Ezért nem „a zsidókkal” kell harcolni, hanem a „zsidó paradigmával”, mégpedig minden megjelenési formájában.

Ez a paradigma nem áll meg a határoknál, hanem működik a „mag államban”, az USA-ban is. Ott a gazdagok föláldozzák a kevésbé jómódúakat, hogy még jobban éljenek. Egy új tanulmány, a címe Szétágazó Utak (Divergent Paths), kimutatta, hogy az USA-ban  a fiatal munkások 90%-a rosszabbul él, mint 20 évvel ezelőtt élt volna. 1980-óta az amerikaiak csak egy csekély százalékának javultak a körülményei, míg a többi számára „az emelkedés kilátásai” gyászosak. Az USA legjobb szövetségesénél, Britanniában, még rosszabbak a mutatók. Ma mindkét országban rosszul képzettek a fiatalok és elégtelen az egészségügyi ellátás. Ugyanekkor a gazdagok messze gazdagabbak lettek, mondja a tanulmány, miközben a zsidó közösség tagjainak az átlagjövedelme a nem zsidó amerikaiakénak a kétszerese lett.

Az eredmény még meggyőzőbb volna, ha az egyszerű amerikaiakat az újzsidókkal hasonlítanánk össze, azaz a zsidó paradigma, azaz a neoliberális eszmék és a cionizmus ideológiai támogatóival vetnénk egybe.

Izraelben egy átlag zsidó jövedelme nyolcszor akkora, mint egy nem zsidóé, miközben a távolság a gazdag újzsidók és egy átlag zsidó között szintén hatalmas. A húsvét/kivonulás különbség gyakorlati következménye sehol sem oly nyilvánvaló, mint Palesztinában. Amikor a zsidók Palesztinába jöttek, elég szegények voltak. A brit kormányzat hozott egy rendeletet, mely szerint Jeruzsálemben csak kőházakat volt szabad építeni. A kő drága volt, a zsidók szegények, ezért a rendeletet „antiszemitának” mondták. 1948-ban a nem zsidók kőházait elkobozták és zsidóknak adták, miközben a törvényes tulajdonosokat menekült táborokba kergették. Ők szegénységben senyvednek, mi tehát jobban élhetünk. A Halil/Hebron körüli csupasz hegyeken a palesztinoknak nincs vizük és az állataik a kiszárított források közelében pusztulnak el. A forrásvíz ui. csővezetéken megy egy közeli zsidó település úszómedencéjébe. Ez is egy megvalósítási formája a jelszónak: „hadd pusztuljanak, ha mi jobban élhetünk”. A Kivonulás felfogása alapján a Talmud rendelkezik a vízmerítés fontossági sorrendjéről is, amely szerint „egy zsidó mosási igénye előbbre való, mint a nem zsidók élete”. Ezt a való életben, a valós időben megvalósították Izraelben.

A teológia egyfajta ideológia és nincs tér e két ellentétes paradigma közötti megalkuvásra. A kettő között látható különbséget a két oldal a következőképp fogalmazza meg. A kiemelkedő, modern rabbi, a Talmud szerkesztője, Adin Steinzalz azt állítja, hogy „a kereszténység egyszerűsített judaizmus, amelyet a nem zsidók gyerekes értelméhez igazítottak”. A másik oldalon, egy rabbi unokája, Marx Károly azt írta, hogy: „a kereszténység a felmagasztosult judaista gondolat, míg a judaizmus a kereszténység mocskos, haszonleső alkalmazása”.

Ezekben a napokban el kell döntenünk, hogy mit ünneplünk – a Húsvét emberszeretetét, vagy a Kivonulás önzését. Robert Leverant csodálatos szavaival zárnék: „Amit a zsidók a palesztinokkal tesznek, az förtelem. Hogy részt vegyek egy olyan szertartáson, amelyen a zsidók azt mondják, hogy „mi vagyunk az áldozatok”, meghaladja a gyomrom teljesítőképességét”.

A palesztin háború annak a világméretű harcnak vált a részévé, amely Krisztus követői és tagadói között folyik. Az sem véletlen, hogy ugyanekkor a Szűz betlehemi szobrát egy zsidó tank meglőtte. Az USA-ban és másutt a zsidók által uralt média elvetemült, mocskolódó támadást indított a katolikus klérus ellen, Franciaországban pedig az elhunyt Pius pápát rágalmazó „Amen” c. filmet vetítették a mozikban. A film plakátjain a kereszt célzatosan horogkeresztbe fordul. „Várj” – vetheti közbe egy olvasó. „A szobrot valóban 50 yardról (kb. 45 m) lőtték meg, de ne ragadtasd el magad! Épp most számolt be a média katolikus papok által több országban elkövetett valós vagy állítólagos nemi kihágásokról. Ez a sajtó kötelessége.”

Miközben minden egyes kihágásról – akár igaz, akár nem – beszámolnak, a csoportosításuk a néző, azaz a társadalom szemébe hazudik. A média úgy csoportosította az eseményeket, hogy elkülönült eseteket szedett össze és azokat úgy állította be, mint a papok világméretű összesküvését gyermekek tönkretételére, mintegy a régi vérvád címke párhuzamaként. Miközben ezt tették a papokkal, gondosan elkerülték, hogy ugyanezt tegyék a papok nemzetével. Mi olvasunk a „papi megerőszakolási hullámról”, de nem olvasunk „a zsidó pénzügyi mesterkedésekről”. Ebben az esetben „különböző személyek elkülönült esetéről”, van szó, akik véletlenül zsidók. Példaként egy kis eset a New York Times-ból, amely beszámol Goldman, Saks befektetési bankárok és Robert Maxwell állítólagos összeesküvéséről. Ezek a zsidó iparmágnások egyesítették erőiket és a Maxwell médiabirodalom ezer angol alkalmazottját megcsalták. A dolgozók elvesztették a nyugdíjalapjukat, Goldman és Maxwell besöpörték a pénzt és egy részt belőle Izraelnek küldtek. A New York Times, miközben a tényekről beszámolt, a leghalványabb célzást sem tette a tettesek zsidó voltára. Ez a dicséretreméltó politikai becsületességet rögtön elhagyják, ha az egyházra terelődik a szó.

A jelenlegi zimbabwei válság kínál egy másik példát. A média hosszadalmasan beszámolt arról, hogy az ellenzék vezérét megkísérelték bevonni egy merénylet tervébe Robert Mugabe elnök ellen, de a személy, aki az összeesküvés vagy a koholmány mögött ált, ismeretlen maradt. Csak néhány lap, köztük a British Weekly és az Economist árulta el az olvasóinak, hogy egy izraeli katonatiszt volt, aki azt állította, hogy a politikai gyilkosságok szakértője. De az Economist tartózkodott attól, hogy felsorolja azon politikusok hosszú sorát, akiket zsidók és izraeliek öltek meg, vagy raboltak el. Ezek között nem csak olyan régi eseteket találunk, mint a német nagyköveté Párizsban, 1938-ban, vagy a Lenin elleni kísérlet 1918-ban, vagy lord Moyne megölése Kairóban 1944-ben, vagy Folke Bernadott grófé, az ENSZ svéd követéé 1948-ban, hanem új esetek is, mint a marokkói ellenzéki vezetőnek, Ben Barkának az elrablása és kivégzése és egy sikertelen emberrablási kísérlet egy nigériai miniszter ellen 1970-ben. A megölt palesztinok felsorolása túl hosszú volna egy cikkben. Az újságok mégsem írták, hogy „a zsidók már megint merényletekkel szórakoznak”, és ez helyes, mert tartózkodnak az általánosítástól. Csak éppen a klérus az, aminek az esetében alkalmazhatónak találták az általánosító címet, amely arra utalt, hogy „a papok pedofilek”. Tehát a zsidók által uralt média úgy folytatja harcát az egyház ellen, hogy másféle mércét alkalmaz a papok bűneire, és mást a zsidók bűneire.

Featured Posts
Ryan Rodrick Beiler / Shutterstock.com

Autumn in Palestine

Autumn is beautiful in Palestine: overripe blue-green figs, unpicked pomegranates pecked by birds, heavy grapes turn red. Now is the ...

Read More

A Syrian Breakthrough

The Russians and their Syrian allies have cut the main supply line of the rebels to the north of Aleppo, ...

Read More

If They Are Bombed - They Are Daesh

President Putin is a pirate, no less. In his declaration at the UN, he stole President Bush Jr’s copyrighted 2001 ...

Read More

The Liberation of the Slaves

Donald Trump’s electoral victory unleashed pent-up tectonic energies on the unprecedented scale. The world has been changed, much more than ...

Read More

Evan El-Amin  /  Shutterstock.com

Les guerres de genre de H. Clinton

Est-ce que les hommes qui votent pour H. Clinton vont finir en enfer ? Je n'en suis pas sûr. Nous savons ...

Read More

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Israel Shamir © 2016 Frontier Theme