Israel Shamir

Ideas that will Derail the descent to Barbarity

Zog árnyékában

(Szövegmagyarázat Bessonhoz)

(In the Shadow of Zog)

Besson nagyszerű filmjében, „Az Ötödik Elemben” (a tökéletes Milla Jovovich-csal és kiemelkedő Bruce Willis-szel) egy tökéletesen ördögi erő, az Árnyék, a Halál Hírvivője jön meg a világtérből hogy bolygónkon elpusztítsa az emberi életet. A bombák és rakéták nem ártanak neki, és tekintet nélkül arra, amit az emberek tesznek, magába zárja a földet és egyre vastagabb rétegben burkolja be. Azonban a siker érdekében az Árnyéknak emberi segítségre is szüksége van. Ki fogja személyes haszonért segíteni a sátáni Árnyékot a mi Föld Anyánk elpusztítását célzó törekvésében? A legjobb szatirikus swifti hagyománnyal összhangban a szörnyű vállalkozónak, a haszon szolgájának Besson azt a szörnyű nevet adta, hogy Zog.

A háború előtti albán királynak a neve, Zog, egyike annak a néhány szónak, amely mozgásba rúgja az ADL félelmetes gondolatrendőrségét, úgy mozgósítja az FBI-t, mint az anthrax, és az IDF merénylőit és az ARA punkokat ki tudja küldeni a forró nyomra, mert ez a király – mint a zsidók istene – nem szereti, ha a nevét említik. Ez a név jutott az eszembe Jay Garner tábornoknak Irak alkirályává történő közeli kinevezésének a hallatán. Garner a megbízólevelét Ariel Sharon véres kezeiből kapta, mert támogatta a palesztinok gyilkolását azzal, hogy 2000. októberében aláírt egy levelet, amely a következőképp kezdődött: „Meg vagyunk győződve arról, hogy az Izraeli Véderő figyelemre méltó önkorlátozást gyakorolt a Palesztin Hatóság vezetősége által szervezett halálos erőszakkal szemben.” [1] A levelet a JINSA tette közzé [2], a New Statesman-nél dolgozó Michael Lind szerint „az izraeli lobbi legnagyobb összekötője a washingtoni székhelyű és a Likudot támogató Jewish Institut for National Security Affairs (Nemzetbiztonsági Ügyek Zsidó Intézete)”, vagy másképp, Jeffrey Steinberg, az EIR washingtoni megfigyelője szerint, „egy másik, alig leplezett izraeli felderítő és toborzó front”. [3] A levél aláírása jó lépés volt Gardner tábornok részéről: a kezébe juttatja az uralmat Irak felett.

Sok pénz azonban nem fog a rendelkezésére állni. A „NE HÁBORÚZZ AZ OLAJÉRT” jelszó ellenére az iraki olaj nem fogja gazdagítani Amerikát. Iraknak óriási államadóssága van. Egyedül Oroszországnak 70 milliárd dollárral tartozik, és a Megszálló Uralomnak ezt át kell vennie. Az adósság Franciaországnak meghaladja a 30 milliárdot, amit ki kell fizetni. Mindennek a tetejébe az amerikai megszálló kormánynak jelentős összegeket kell költenie a háború és a szankciók által elpusztított iraki infrastruktúra helyreállítására, mielőtt még egyetlen megbízásos centet is fizetne Dick Cheney-nek és vállalatának. Nem, ezt a háborút nem az USA hatalmi érdekeiért, vagy óriási olajvállalataiért vívták.

Jay Garnernek, mint a Megszálló Kormány fejének az a feladata, hogy egy olyan új Irakot hozzon létre, amely barátságos Izraelhez. A Jerusalem Post, Conrad Blacknek, Pinochet és Sharon barátjának a keményvonalas cionista napilapja folytatott egy párbeszédet az egyik leendő bérencének, Ahmed Cselebinek a jobbkezével, Musawival.

„Musawi lelkesen adja elő abbeli reményeit, hogy Izraellel a kapcsolatok a lehető legszorosabbak lesznek. A palesztinoknak az új Irakban nem lesz helyük, mert a nagy palesztin közösséget az INC vezetők (és valószínűleg az izraeli mozgatóik) egy gyalázatos ötödik hadoszlopnak tartják. Ehelyett egy békeív fog húzódni Törökországból Irakon és Jordánián keresztül Izraelig, ami egy új támaszpontot fog képezni a Közép-Keleten.”

A Megszálló Uralmat az USA hadserege hozta létre a cionisták érdekében, ezért joggal nevezhető ZOG-nak, azaz Zionist Occupation Government-nek (Cionista Megszálló Kormány) Azonban ez a ZOG egyben Zog is. A sötétségnek és a pusztításnak a szolgája, mivel az első lépése a bagdadi könyvtárak és múzeumok elpusztítása volt. A cionizmusnak egy tudósa, Joachim Martillo írta:

„A cionistáknak már régtől az az álláspontja, hogy megfosszák a célnépet a kulturális örökségüktől és agyaggá [5] gyúrják, hogy a cionista ideológiának megfelelőre legyenek formázhatók.”

Tanult barátomnak igaza van. E héten kiruccantam egy magányos hegyre Mesecha közelében. Egy kis falu a bibliai Izrael szívében, ahol néhány fiatal ISM (Nemztközi Szolidaritási Mozgalom) aktivista figyelte tehetetlenül a Caterpillar gépeket, amint tépték ki az olajfákat, taposták a csillagfürtöt, falták fel ezt az egyedülálló bibliai tájat, Palesztina népének a bölcsőjét és otthonát. Nem mertek a gépek elé lépni, mert az amerikai önkéntest, Rachel Corriet, hasonló körülmények között ölték meg Washington fülsiketítő hallgatásától kísérve. Jeffry Blankfortnak, a kaliforniai elemzőnek jó oka volt Washingtont a legfontosabb Izrael által megszállt területnek nevezni. [6]

Így vezettek az elégetett bagdadi kéziratok és Mesecha kitépett olajfái Zoghoz … és ZOG-hoz. A hasonló alak jelentésbeli párhuzamot is kifejez. Ahogy Kuang-Ming Wu mondta a „Társam a Pillangóban”: „A hang szavai az értelemben egyesülnek; hasonló hang, hasonló értelem.” [7] A szellemes Luc Besson is, aki az ötletet Sokrates Öt Eleméből kölcsönözte, így a következő tanulságot nyújtja számunkra: „ZOG, az Zog”.

 

II.

A zsidó intézményrendszer egy darabig próbálta tagadni a Harmadik Világháborúban való közvetlen részvételét. Ők minden olyan utalást, amely a háborút előmozdító magas rangú és hatalmas zsidókról szólt, dühödten visszautasítottak, mint (kitalálhatják) „antiszemitizmust”. Végül azonban megtört a tagadás fala és a Haretz c. izraeli újságban a tettesek, „zsidó értelmiségiek 20-30 fős bandája”, a neokonok, beismerték, hogy ők voltak. Ezt követően összegezte Michael Lind az ő nagyhatalmú helyzetüket a New Statesmanben, míg honfitársam, Gabriel Ash derűlátóan jövendölte, hogy: „Néhány hónapon belül, amikor a cionisták háborús szerepe széles körben ismert lesz, a New York Times közölni fog egy szerkesztőségi cikket, amely zavartan fog siránkozni azon, hogy a Pentagon néhány hivatalnoka hagyta, hogy az ő személyes nézeteik befolyásolják az USA politikáját. [8]

A nehézség az, hogy az USA lakossága nem tudja levetni a cionista hatalomátvételt. Noha a neokonok, a jobboldaliak bűnösek abban, hogy kirobbantották a Harmadik Világháborút, hogy fasiszta intézkedéseket vezettek be az amerikai nép ellen, hogy előre megfontoltan megtámadták a független Irakot, hogy feltétel nélkül támogatják a rasszista zsidó államot, hiba volna az ő felelősségéről megfeledkezni. Michael Moore Bush elnök elleni filippikái csak részben meggyőzőek, mert a kasszasikert hozó könyvében, „Az Ostoba Fehér Emberekben” azon sajnálkozik, hogy Al Goret megakadályozták abban, hogy a győzelme gyümölcseit élvezze, mikor azt jog szerint az övé volt. De ha Al Gore vagy Joseph Lieberman volna a Fehér Ház főembere, az USA tengerészgyalogosai ugyanúgy Bagdadban volnának, az Iraki Nemzeti Könyvtárat és az iraki múzeumokat ugyanúgy kirabolták volna, Meszecha olajfáit ugyanúgy kitépték volna, és az amerikai készpénz is változatlanul folyna Izraelbe.

Amerika és Európa minden közírója, minden Internet használója tudja, hogy „az egyetlen szuperhatalmat” átvették a likudnyikok és véreskezű vezetőjük, Sharon tábornok. Bush és Sharon csapata, azaz Busharon, az internetes szóváltásban elborzasztja a józanul gondolkodókat. De van más út az amerikai politikában? Al Gore Podhoretznek, a cionistának egy „kézzel szedett”, kiválasztott tanítványa, Lieberman egy odaadó cionista. A demokrata elnökjelöltnek a felesége zsidó, és két gyermeke, a 17 éves Paul és a 18 éves Anne – ahogy arról a The Global News Service of the Jewish People (A Zsidó Nép Világhírszolgálata) nevű Zsidó Távirati Társaság tájékoztat – úgy döntöttek, hogy zsidónak vallják magukat. Kerry „felfedezte zsidó gyökereit”, Kucinich pedig az nyilatkozta a Forward c. (zsidó) lapnak, hogy „betartja a kashrutot [9], volt izraeli barátnője van és fejből tudja a haggada nagyobb részét (a kivonulás szövege)”. Úgy látszik, hogy az USA-ban következő választások (az előzőkhöz hasonlóan) a cionisták vezette Amerika első emberének a választását jelentik. Jobboldali, vagy baloldali cionista – ez az amerikaiak egyetlen választási lehetősége – és, sajnos, az egész világé is. Miért jött ez létre?

Mi egyfajta választ Eric Altermannak, a háborút ellenző Nation újságírójának egy rövid és őszinte írásában találhatunk [10]. Ő szabadon elismeri, hogy: „Az én kettős kötődésemet – tessék, elismertem – a szüleim, a nagyszüleim, a héber iskolám tanárai és a rabbijaim verték belém, nem említve az ifjúsági túrák izraeli vezetői és az AIPAC főiskolai képviselőit. Hogy minek az érdekét, Amerikáét vagy Izraelét teszem az első helyre? Meglehetősen egyedül érzem magam, amikor elismerem, hogy az ilyen ritka alkalmakkor én inkább vagyok kész amellett dönteni, ami Izraelnek a legjobb.”

Tartsuk szem előtt, hogy amíg a jobboldali zsidók szégyentelenül soviniszták, addig a baloldaliak mindig fenntartják az egyetemesség látszatát. Ha ez egy haladó, baloldali újságírónak volt az önkéntes beismerése, az ember könnyen kitalálhatja, hogy mi van egy átlagos amerikai zsidó fejében. Mint izraelinek, nekem boldognak kéne lennem, hogy az amerikai zsidók milliói állnak ki értem. Azonban „Izrael”, Alterman beismerésében „Izrael népe”, a „zsidók” helyett áll, nem pedig Izrael közel-keleti országa helyett. Ha Alterman nem bánja, hogy amerikai honfitársaitól elrabolja a ő nehezen megkeresett pénzüket, hogy (ahogyan önként elismerti) fenntartsa az izraeli megszállást, akkor valószínűleg arra is kész, hogy ennél sokkal tovább menjen a saját közössége, az amerikai zsidóság érdekében. Ezt a közösséget pedig nem a kiközösített Noam Chomski képviseli és mozgatja, hanem egy milliárdosokból, médiacárokból és háborús gyújtogatókból álló, szélsőségesen visszatetsző csoport.

Ha Alterman volna az egyetlen zsidó a médiában, akkor az ember képes volna fölmenteni beismert elfogultságát, mint egy fontos csoport természetes befolyását. Ha a médiazsidók csak 3%-ot tennének ki, ami a részesedésük a népességben, akkor Alterman álláspontja megengedhető volna. Az ő részarányuk azonban a ranglétra tetején két számjegyű. Egyes források szerint majdnem 60%.

Jeff Blankfort írja: „A lelkesen Izrael barát amerikai zsidók példátlan befolyással rendelkező helyzetben vannak az Egyesült Államokban, és kikövetelték, vagy átadták nekik a döntéshozó helyeket a kultúra és a testületi politika szinte minden területén. Benjamin Ginsberg művét – „A Végzetes Ölelés: a Zsidók és az Államot” – is idézi.

„A zsidók központi szerepet játszottak az 1980-as években az amerikai pénzügyekben, és ők voltak a fő kedvezményezettjei az évtized vállalat egyesítéseinek és átszervezéseinek. Ma, noha a népesség alig 2%-a zsidó, a milliárdosainak majdnem a fele az. A három legnagyobb televízió hálózat legfelső vezetői zsidók, a négy legnagyobb filmstúdió zsidó, ahogy a nemzet legnagyobb hírlap-láncainak és a legbefolyásosabb hírlapnak, a New York Timesnak a tulajdonosai is zsidók.”

Ez egy zsidó összeesküvés volna a köztársság ellopására? Nem, mert nincs szükség összeesküvésre. Jules Verne ifjúsági regényében, a Grant Kapitány Gyermekeiben egy gonosztevő úgy téríti el a hajót, hogy egy darab mágnest tesz az iránytű alá. A mágnes nem sző összeesküvést: az iránytűt befolyásolja. A médiába magukat beerőszakoló zsidók puszta tömege hasonló hatást fejt ki, és eltéríti a szuperhatalmat a normális útvonaláról. Mert a média a modern állam idegrendszere. Egy nagyon összetett társadalomban a korszerű demokrácia a gyakorlatban egy nagyon fejlett számítógéphez hasonlítható. A szerkezet egyetlen feltétellel működik helyesen: ha az információ szabadon áramlik a rendszeren keresztül. Ha minden bemenetet egyetlen kitétel szerint ellenőriznek és szűrnek, hogy az jó-e a zsidóknak, akkor nem csoda, ha olyan szörnyszülött kimeneteket állít elő, mint „bosszúállás Babilonon Jeruzsálem Kr. u. 586-os lerombolásáért”. [11] És valóban, a rég elmúlt 1948-ban Izrael első uralkodója, David Ben Gurion mondta, hogy: „Történelmi elégtételt veszünk Asszírián, Arámon és Egyiptomon”. Most megtörténni látszik, mivel Zog célba vette Irakot, Szíriát és Egyiptomot.

Tehát a zsidóknak ez a tömörülése a médiában hozta létre a torzulást. A kereskedelem vagy ipar minden más területének az átvételét észrevenné és kitárgyalná a média, de a média átvétele ellen nincs orvosság. Ennek az elviselhetetlen helyzetnek a megtárgyalását tovább fojtogatja a „politikai korrektség” tabuja. A PC-nek megvan a maga jó oldala, mert könnyebbé tette egy magányos kívülálló életét. Azonban ennek a nagyon jó és hasznos eszköznek is megvannak az alkalmazási korlátai. Másképp kifejezve: használható a dél-afrikai apartheidnek, vagy az indiai gyarmati uralomnak is a védelmére. Vajon nem fehérellenes rasszizmus, ha szóvá tesszük, hogy a dél-afrikai apartheid államban a hatalom a fehérek kezében volt? Biztosan vannak szegény és jó fehérek is. Nem? Gandhit „rasszistaként” lehetne megbélyegezni, mert „szóvá tette” a britek kivételezett helyzetét Indiában. A PC logikával egy jó amerikai így válaszolhatna Mahatmának: Igen, van néhány gazdag és hatalmas brit Indiában, de vannak szegény Tommy Atkinsok is, nevelőnők, becsületes hivatalnokok, olyan írók, mint Kipling és Orwell. Ott vannak másrészt a hatalmas és gazdag rádzsák, a fontos brahminok. Hogy merészeli az úr a „gyarmatosítás” megszüntetését követelni! Ez közönséges angolellenes rasszizmus!

Az Indiai Légierő egy idős tisztje, Joe Thomas, mostanában emlékeztetett arra, hogy „egy évszázaddal ezelőtt India népessége körülbelül azonos volt az USA jelenlegi lakosságával. Az Indiában lévő britek száma sosem rúgott 50 000-nél többre, és mégis uralkodtak India felett. Nem erőszakkal uralkodtak, hanem az indiai közbeszéd kézben tartásával. Az indiaiak harcoltak a britekért és leverték a felkeléseket. A két világháború alatt az indiaiak milliói harcoltak önkéntesként a britekért. Ha egy ilyen kis csoport képes volt a hatalmában tartani Indiát, akkor nem különösebben furcsa, hogy egy tízszer akkora csoport befolyásolni tudja az Egyesült Államokat.”

Semmiképp sem szabad elfogadni a rasszizmust. Ellenkezőleg! Amerika rasszizmus ellenes szenvedélyét az olyan zsidó rasszisták ellen kéne fordítani, mint Elliot Abrams, Deborah Lipstadt és a hasonszőrűek ellen, akik olyan tanulmányokat tesznek közzé, amelyben a beházasodást egy holokauszthoz hasonlítják. A Wolfowitz összeesküvés ellen kéne fordulnia, amely a Közel-Keleten rasszista háborúra törekszik a rasszista zsidó állam érdekében. A média tulajdonosok ellen kéne fordulnia, akik aránytalanul nagy számban alkalmaznak zsidókat, amivel diszkriminálják a nem zsidó amerikaiakat. Az egyházi vezetők ellen kéne fordulnia, akik magukévá tették azt a rasszista felfogást, hogy a zsidók az egyetlen nép a földön, amelynek nincs szüksége a keresztségre. A zsidó-nem zsidó diszkrimináció ellen kéne fordulnia, mert a jelenlegi helyzetben, amikor Klinghoffernek, a zsidónak a gyilkosát a CIA üldözi, Rachel Corrie zsidó gyilkosa pedig büntetlenül megússza, az a természetes igazság perverziója. A zsidó rasszizmus ellen kéne harcolni, mert ha nem, akkor Amerikának örökké a Likud és a Meretz között kell választania az Armageddon felé vezető úton.

A médiában a zsidó túlhatalmat, egyéb intézkedések mellett, a média és a hirdetésipar szétválasztásával kell felszámolni. A hirdető médiának meg kell tiltani, hogy híreket vagy cikkeket közöljön, a nem-hirdető médiának pedig, hogy hirdessen. A kereskedelmi hirdetés (Werner Sombart szerint) 18. századi zsidó találmány. Ez nyilvánvalóan „jó volt a zsidóknak”, de a társadalomnak általánosságban nem, mert a médiát az olvasóktól a hirdetők felé térítette el. Az elválasztást az üzlet és a média bármilyen kapcsolatának a megtiltásával kéne hatályba helyezni, úgy, ahogy a rendőrség és az üzleti élet együttműködését is megtiltjuk. A média a társadalom biztonsága szempontjából sokkal fontosabb, minta a rendőrség.  A média a társadalom iránytűje. A mágnest el kell távolítani a közeléből, hogy társadalmunk jó hajója simán vitorlázzék.

 

III.

Bármely kisebbségi csoportnak (legyenek koreaiak, vagy mormonok) ilyen mértékű túltengése a médiában veszélyes volna. A zsidók túltengése azonban azért sajátos, mert a zsidók egy másfajta, nem keresztény, hanem keresztényellenes hitet követnek. Az átlagos zsidó szerkesztő, vagy média nábob határozottan bajban van, ha egy Krisztusra, vagy a Boldogságos Anyjára történő utalással szembesül, mert a kultúrájukban már a nevük is erős és hangsúlyozott tiltás alatt áll. A legjobb esetben megkísérli semlegesíteni egy judaizmus melletti utalással. Ha úgy történne, hogy a keresztény amerikaiak egyre gyakrabban utalnának Krisztusra, akkor a judaista utalások gyakorisága is megnőne, mégpedig a zsidóknak a népességen belüli számához képest aránytalanul. A mi fogalmaink szerint „a közbeszéd zsidóinak a mágnesdarabja az amerikai csónakot az imádat olyan formái felé fordította, amelyek a zsidók számára emészthetőbbek”.

E pillanatban sok felvilágosult olvasómnak megint szűnőben az érdeklődése. Ha Göbbels keze ösztönösen nyúlt a (Robert?) Browningja után, ha a „kultúra” szót hallotta, a modern ember arra van idomítva, hogy Krisztus neve hallatára a „törlés” gomb után nyúljon. Mi ennek ellenére még nagyobb próbára tesszük az ön türelmét, és elővesszük azt a gazdag tartalmú szót, hogy „metafizika”.

A kezdő vezetők gyakran figyelmen kívül hagyják a gyártók figyelmeztetését és nem a megfelelő olajat használják a motorjaikban. Mások nem megfelelő üzemanyagot használnak. Azt mondják: „Ha az autóm működik, miért fizessek többet.” Az olyan fogalmak, mint „kompresszió” és „gyújtás” valami hókuszpókusznak hangzanak a kezdő vezető fülében: ő ilyesvalamit még sosem látott. Csak néhány kellemetlen meglepetés után látja be a vezető, hogy a láthatatlan kompresszió egy teljesen valódi jelenség, és az autópályán történő hirtelen lerobbanásban képes megnyilatkozni. A metafizika pontosan ilyen: egy rejtett, de teljesen valódi erő a civilizációnk motorjában. Moliere „Úrhatnám Polgárának” M. Jourdainja elámult, hogy anélkül, hogy tudta volna, egész életében prózában beszélt. Minket ugyanúgy meglep, hogy a mindennapjaink során metafizikai kategóriákkal élünk. Pedig ahogy a szomszédjainkkal bánunk, a társadalmi viselkedésünk, olyen hókuszpókusz szavaktól függ, mint az „ember és az Isten viszonya”.

Az ember-Isten viszonynak a zsidó felfogása metafizikailag annyira különbözik – mondjuk – a katolikustól, mint a dízel üzemanyag a porlasztós motorétól. A zsidók kiemelt szerepe a nyugati közbeszédben ugyanolyan fajta zavarokat okoz, mint amilyet akkor tapasztalna az ember, ha a dízeles autóját benzinnel akarná megtölteni.

A zsidó hit, ahogy azt a zsidó hívek gyakorolják, sok olyan pozitív értéket tartalmazhat, amelyet más vallások is osztanak. Sokat kölcsönzött is más vallás rendszerekből: pl. Krisztus mondásait a Mishnába importálták, és az idősebb Hillelnek tulajdonítják (Niebuhr szerint). Azonban az egész egy nagyon zűrzavaros metafizikára alapozódik, és ez a metafizikai szint túléli a zsidó vallásosságnak még a jelenlegi nagyon alacsony szintjét is. A tanítása szerint az Egy és Egyetlen Isten teremtette ezt az Egy és Egyetlen Világot és tökéletesen elkülönült maradt attól. Ezt a Zimzum, az Összehúzódó Istenség kaballista fogalma fejezi ki, amely azt tartja, hogy az Isten visszahúzódása a meta-világban hagy valamelyes meta-helyet az Anyagi Világ számára. Az Isten nélküli világ a Másvilági Isten szükségszerű velejárója. A tapasztalatok világa kegyetlen és nem ismer könyörületet, örökös háborúskodás színtere, az Isten pedig transzcendens és elérhetetlen. „Próféták pedig nincsenek”, „Isten nem tud beavatkozni a döntéseinkbe”, „megkaptuk a törvényt, amit az Isten sem tud megváltoztatni” – ezek a bölcsességek hatékonyak egy Isten nélküli világ megteremtésében. Igaz, hogy az Isten létezik, de nem nyilatkozik meg.

A keresztény hitben Krisztus és az Istenanya az Ő megtestesülése által áthidalja a Világ-Isten megosztottságot, és lehozza az együttérzést és a könyörületet. Azóta a világ telve van Krisztus fényével, azaz Isteni Fénnyel. Az emberek testvérekké váltak Krisztusban, a Lelke olyan egységbe foglalja őket, amelyben egy embertárs megbántása magának Krisztusnak a megbántása. (Most a keresztény hit ideális, elvi metafizikáját foglalom össze, amely úgy különbözik a valóságtól, mint a kézikönyvben leírt leír motor az ember ötéves kocsijának a motorjától.)

A zsidó metafizika Isten nélküli világában volt a fénynek egy szigete, Izrael (népe), megkoronázva a Tórával. „Izrael” a zsidók számára ugyanaz, mint „Krisztus” a keresztényeknek. Izrael népe és köztük a viszony testvéri, mert egy családot alkotnak (Jákob utódai), és felismerik egymásban a fénynek ezt a szikráját. Ez látszólag hasonlít a Krisztusban való testvériséghez, de metafizikailag teljesen különböző, mert amíg (a keresztény metafizikában) Ádámnak ás Évának minden gyermekének jussa van Krisztus Világosságára, a zsidó metafizika szerint mások, a nem zsidók tökéletesen istentelenek, mind csak „gondolkodó állatok”. Néhány ezoterikus zsidó tanban a nem zsidókat még Ádámtól való származásuktól is megfosztják. Semmiféle mód nincs arra, hogy valaki, aki nem Izraelhez tartozik, annak tagjává legyen, mert a zsidó áttérés csupán egy hiba kijavítása: egy bizonyos izraelita véletlenül egy nem izraelita családba született, és az áttérése csak ennek a hibának a nyilvános elismerése.

(Van egy, a való életből vett jó példa erre, amelyet két áttérő szolgáltatott, Jennifer és Andrew. Jennifer áttért és gázába költözött, hogy védelmezze a Palesztin ügyet. Andrew az áttérése után is minden Internet fórumon védelmezte a zsidókat és a palesztinai zsidó rémségeket. Kénytelen vagyok egyetérteni a rabbikkal: Jennifer áttérése tévedés volt, mert ő keresztény lélekkel született, míg Andrew zsidónak született, az áttérése pedig csak ennek elismerése volt.)

Emiatt a különbség a „mieink” és az „övék”, a „beltagok” és a „külsők” között a judaizmusban sokkal merevebben van megvonva, mint más nagy vallásokban (tisztelet a parszizmusnak, egy másik fossziliának, ahogy Toynbee nevezi, amely szerencsére alvó fosszilia maradt), mivel a nem zsidók jóvátehetetlenül istentelenek, míg a zsidók szentek. Egy nem-zsidó, aki a világot Isten nélkül ábrázolja zsidó szemszögből nem nagyon rossz, mert a nem-zsidónak nincs kapcsolata az Istenhez. Mindenképpen többre értékelt egy kereszténynél, mert a keresztény azt állítja, hogy egyenrangú a zsidóval, ami egy zsidó számára szentségtörés. Ez magyarázza meg, hogy a média és az egyetemek hangadó zsidói kifelé mindig támogatják a vallási közömbösség elvét, vagy az ateista materializmust. „Minden vallás ugyanolyan”, vagy „a vallásnak nincs jelentősége”, „a vallás minden egyén személyes ügye”, vagy hogy „senki sem látta még az Istent”, ami olyan, mintha azt mondanánk, hogy „minden üzemanyag egyforma”, az üzemanyag nem számít”, vagy, hogy „még senki sem látott kompressziót”.

Alexander Dugin [12], egy kortárs orosz tradicionalista filozófus, Rene Guenon egyik követője, végigvezette a zsidó metafizika eredendő hibáját a „teremtéstana” szélsőséges voltára, az Egy és Egyetlen Isten (monoteizmus) elvére, amely egy teljesen különálló Egy és Egyetlen Világot (monokozmizmus) teremtett a semmiből (ex nihilo). Az ember figyelmen kívül hagyhatja Dugin nézetét, mondván, hogy a teremtés a keresztény dogmának is része és lényeges eleme. A keresztény metafizikában azonban a teremtésnek a megtestesülés felel meg, az Istenség és egy halandó nő szentséges egyesülésének a gyümölcse, míg az Ótestamentumban leírt előtörténetet eredményesen kirekeszti az elmélkedésből, vagy az előkép felfogásnak megfelelően átértelmezi.

A korai keresztények teljes egészében sem elfogadni, sem visszautasítani nem tudták az Ószövetséget, mert az őshonos palesztin költészetnek, liturgiának, metafizikának, vallásnak és hagyománynak ezt a csodálatos kódexét súlyosan átszerkesztették a bevándorló szoferek (a farizeusok lelki előfutárai). Ennek az átszerkesztésnek az emléke fennmaradt a szemita világban és még Mohamed próféta, béke legyen vele, is utalt rá. A palesztin hagyomány sokkal holisztikusabb volt, istene Él és a párja, Ashera, egybe voltak szőve a természeti környezettel, Palesztina esőadó egével és gyümölcsadó földjével. Ők ketten egyenértékűek az Ószövetség „Istenével”. Az Evangélium megőrizte számunkra Jézus utolsó szavait a keresztfán. Ő Élhez fohászkodott, nem Jahvéhoz.

A palesztin égi hagyomány és annak fiatalabb istenei, mint Bál, a hontalan („A madaraknak fészkük van, de az Emberfiának nincs hová lehajtania fejét.”), aki szembeszállt a halállal, megölték és feltámadt, valamint Anath, a szűz, tökéletes előképei az Evangéliumnak, de mindenképp jobbak annál, mint amit a farizeusok nyújtottak. (Egy materialista mondhatja, hogy a palesztin hagyomány befolyásolta az Evangélium íróit és a kereszténység alapítóit.)

 

A korai keresztények tisztában voltak az Ótestamentum vitatható elemeivel, de nem voltak eszközeik, hogy kiküszöböljék a szofer-farizeus átszerkesztést és visszaállítsák a palesztin szöveget. A farizeusok (akik megszerezték a győzelmet) olyan biztos kézzel vették át a palesztin hagyatékot, mint Macbeth király Skóciát.

(A Biblia zsidó átszerkesztése akkor sem állt meg: C. E. Carlson [13] és Steven Sizer [14] megfigyelte, hogy a Scofield Reference Biblia, amelyet az Oxford University Press adott ki, minden újabb kiadásában Izraelnek egyre kifejezettebb bálványozására hív fel: „A határtalan reklám következtében ez lett a „kasszasiker” Biblia az USA-ban, és az már 90 éve. Scofild úgy döntött, hogy nem változtatja meg a King James kiadás szövegét. Ehelyett könnyen olvasható lábjegyzetekkel látja el a lapokat, mintegy fél lap terjedelemben. Ezek a lábjegyzetek egybeszövik az Ó- és Újtestamentum egyes részeit, mintha ugyanaz az ember írta volna őket ugyanabban az időben.” Az első kiadást „Samuel Untermeyer adatta ki és pénzelte – egy new yorki ügyvéd, akinek ma is működik az irodája és egyike a leghatalmasabb és leggazdagabb amerikai cionistáknak”. Az Ótestamentumnak ez a cionista kiadása a keresztény cionizmus sok különös jelenségét megmagyarázza.)

A korai keresztények úgy döntöttek, hogy félreteszik az Ószövetséget (az Egyház megtiltotta az egyszerű hívek számára az olvasását is), de nem tették el elég messzire. Megbíztak szent Pálban (és később szent Ágostonban), hogy mód van arra, hogy az Ótestamentumot keresztény szellemben átértelmezzék. Ez igaz. Még a Mein Kampfot is lehet cionista szövegként értelmezni, és ezt a valóságban is megtette néhány cionista, náci antiszemita, Adolf Eichmanntól Donald Paulyig, de én vagyok az első, aki elismeri, hogy ez erőltetett értelmezés. A legjobb volna helyreállítani az Ótestamentum palesztin olvasatát, de ezt nem könnyű megtenni a zsidó lelkekért folyó ideológiai csata közepette a farizeusok (és örököseik, a tannaimok) intézményrendszere ellenében.

A nagy orosz történész, Lev Gumiljev [15] állítja, hogy az Ótestamentum történelmi okokból maradt a kereszténység lappangó összetevője: az első-negyedik században az ortodoxia és a gnoszticizmus között folyó ideológiai háborúban az egyházatyák az Ótestamentumot kéznél lévő fegyverként tudták használni a gnosztikusok néhány ezoterikus tanításával szemben. A túlzó gnosztikusok az anyagi világot rossznak tekintették, és képesek voltak arra, hogy világot az emberek iránt olyan ellenséges helyként írják le, mint amilyen a legyőzött zsidó paradigma világa volt. A gnoszticizmus későbbi feltámadása (albigensek, manicheusok, a katar eretnekség) megmutatta annak a társadalmi veszélyét. A Gonosz Világról szóló tan hatékonyan pusztítaná el az életet a bolygónkon.

Az Ótestamentum éles kardja azonban nem akart a hüvelyében nyugodni. Az ótestamentumi gondolatoknak a protestánsok általi tömeges átvétele életet lehelt az elsüllyedt zsidó paradigmába és a bennszülött amerikaiaknak, „az új választott nép új ígéret földje kánaánitáinak” a kiirtását, és végső soron a zsidóknak a jelenlegi  felemelkedését vonta maga után az amerikai (és ezáltal a nyugati) közbeszédben.

(Itt az ideje, hogy megmagyarázzuk, hogy a „zsidó” a szerző fölfogásában egy ideológiai és metafizikai képlet, annak a rövidítése, hogy „a zsidó paradigma alkalmazója”. Senkinek sem kell zsidónak lennie, vagy akár katarnak, vagy dialektikus materialistának. A szónak nincs semmiféle faji jelentése, a zsidó paradigma hordozóinak mély, ebből fakadó rasszizmusa ellenére. A „zsidónak” rasszista, nacionalista származéka a cionista, mert a cionisták a figyelmüket a tényleges, történelmi zsidó népre összpontosítják és hisznek az ő egyedülálló kiválasztottságában. A „zsidó” univerzalista származéka a „mammonita”, mert a mammoniták a zsidó paradigma  kifelé irányuló vonatkozásait elfogadják, és egyetemessé teszik. Egy „abszolút zsidó” cionista (saját maga és a többi zsidó felé) és mammonita (a nem zsidók felé). Egy nem-zsidó lehet (tévedésből emberbarát) cionista vagy egy (önző) mammonita, de ha mindkét elvet magáévá teszi, akkor „új-zsidóvá” válik, mint Conrad Black, a brit média túlnyomó részének a tulajdonosa.

A „tökéletes keresztény” az „abszolút zsidó” ellentétele, mert tagadja a zsidók „isteni jogát” arra, hogy a nem-zsidókat (Palesztinában vagy másutt) elnyomják, és elutasítja a felebarátjával szembeni mammonita önzést. A „tökéletes keresztény” anticionista, mert a tényleges, történelmi zsidókat úgy tekinti, mint lehetséges szeretett testvéreit Krisztusban, akiket föl kell világosítani, nem pedig elszigetelni, vagy valahol távol elzárni. (A rasszista antiszemiták ezért nem „tökéletes keresztények”) A „tökéletes keresztény” mammon ellenes, mert mindenkit felebarátjaként kezel. (A neoliberálisok ezért nem „tökéletes keresztények”).

Amerikában, ahol a zsidók uralják a közbeszédet, a „tökéletesen keresztény” eszmék útját elzárják, így azok nem tudnak bekerülni a közbeszédbe, miközben a „részben zsidó” gondolatok átjutnak a zsidó szerkesztők és professzorok szűrőjén. Ekképp von Hayek, Popper és Soros eszméit, amelyek egybevágnak a kifelé ható zsidó paradigmával, felhangosítják, és központi kérdéssé teszik. Ennek az amerikai párja az objektivizmus, Ayn Randnak, egy amerikai sikerkönyv író gurunak (a sokkötetes Atlas Shrugged and the Fountainhead szerzőjének) a filozófiája és annak vallásos kinövései, mint a kaliforniai sátánizmus, ahogy azt Anton laVey, született Levy, egy sátánistává vált cionista, Satanic Bible-ja (Sátáni Biblia) körvonalazza [16]. A honlapjaik telve vannak Izraelnek és a cionizmusnak a dicséretével és, igen, a Sátánéval. Az ő követői között volt Ronald Reagen is, mert a sátánizmusnak eme formája a neoliberalizmusnak a vallása: vedd el, amit csak tudsz, ne törődj a „másikkal”, mert azok a választottak, „akiknek van”, azok pedig, „akiknek nincs”, átkozott bűnösök. Ez teszi érthetővé az amerikaiak rettegését attól, hogy „vesztesek” legyenek, mert a predesztináció világában a vesztes bűnös.

Ekképp a zsidó média kitárja az ajtót a nyíltan sátáni témák előtt. A következő részlet jobban megvilágítja ezt a gondolatot: Madonna menedzsere azon gondolkodott, hogy szerződteti Mansont. Felhívta a menedzserét, hogy megtudja, hogy a rocker töméntelen tetoválása között akad-e horogkereszt. „Természetesen nincs” – hangzott a válasz. „Az együttes egyik tagja zsidó.” „Ó, rendben – válaszolta Madonna menedzsere – nekünk nincs gondunk a sátánizmussal, de a nácizmus semmi fajtájával sem állunk szóba.” [17]

„Na, most arra célozgat, hogy a zsidóknak démoni a természete!” – füstölög magában a zsidó olvasóm. Igen, olyan értelemben, mint a ”Maxwell démon”. [18] A skót fizikus, Clerk Maxwell alkotott egy olyan termodinamikai modellt, amelyben egy doboz parányi ajtaját egy démon kezeli. A démon beengedi a gyors molekulákat és kizárja a lassúakat. Ekképp a dobozt bármilyen hőmérsékletre fel lehet hevíteni a leghidegebb levegőben is. A zsidók, teljesen hasonlóan, beengedik a közbeszédbe a „zsidóknak jó” témákat és igyekeznek kizárni a „zsidóknak rosszakat”. „Minden közösség ezt teszi” – tiltakozik a olvasóm. Nos, nem éppen. Egy író bemutathat egy rossz amerikait vagy angolt, arabot (minden nap) vagy moszlimot, és sohasem fog kapni egyetlen kifogásoló levelet sem. Egy író bemutathat homoszexuális papot, de sosem fog kapni olyan levelet, mely szerint „nem minden pap homoszexuális”, vagy amely követeli, hogy „tegye jóvá az egyoldalúságát” azzal, hogy bemutat egy szentéletű papot.

Egy zsidó bármiféle negatív jellemzése azonban beleütközik a Maxwell démonba. Amikor Dickens a Twist Olivérban megrajzolta a visszataszító Fagint, a bűnbanda főnökét levelek és olyankérdések golyózápora alá került, hogy „nem minden zsidó Fagin”. Dickens ilyet sosem mondott, de minden amerikai előadásán arra kényszerült, hogy mentegetőzzön a zsidók előtt. Ő megtanulta a leckét, és utána tartózkodott is attól, hogy a zsidókat a szenteknél rosszabbnak mutassa be.

Azóta nagyon kevés író merészel a könyvében negatív zsidó alakot szerepeltetni. Le Carre-nek sikerült úgy megírnia a Single and Single c. könyvét a Szovjetunió szétszedéséről és az orosz köztulajdon tömeges ellopásáról úgy, hogy egyetlenegy zsidó sem szerepel benne. Ez olyan, mintha a maffiáról anélkül írna valaki, hogy megemlítené az olaszokat.

Alexander Szolzsenyicin is szembesült a dologgal [19], mert könyvében bonyolult zsidó szereplők találhatók: KGB tisztek, besúgók, a börtönigazgatás fejesei. Egyiket sem démonítja, de nem is csinált belőlük szenteket. Rögtön megtámadták, de fölajánlottak neki egy kiskaput: tegyen bele egy főszereplőt, egy „nemes, erős és bátor zsidót”. Ő nem fogadta meg a jó tanácsot.

A világot, amelyben élünk ilyenné tették. Mint a Maxwell démon által kezelt doboz, „túl van fűtve”, mert a zsidók kritikáját kirekesztették belőle. A regényekben és a médiában vannak mindenféle meggyőződésű rossz fiúk, de aligha zsidók. „A zsidók pont olyanok, mint mások” – mondják gyakorta az én jó, zsidó barátaim. De a közbeszéd tükrében a zsidók mindig vagy szentek, vagy vértanúk.  Hogy a közbeszéd normális mederbe kerüljön, hogy megmenthessük Palesztinát és a Közép-Keletet, hogy megmentsük a nyugati kereszténység maradványait, el kell távolítanunk a Maxwell démont.

A médiazsidók képtelenek elfogadni, hogy a zsidókat bírálják, legyen szó a média császárokról, Izraelről vagy az ördögi neokonokról. Az általuk képzett szűrő már ott tart, hogy Krisztust és a keresztényeket okolják a cionista bűnökért. A kirabolt Bagdad még támolyog az ütés után, de a balos cionista Saul Landau közölt egy cikket [20], amelynek az alcíme „Vásárolj, menj a templomba és támogasd Bush háborúját”. Bushnak és Wolfowitznak a legkeresztényellenesebb uralmát hamisan úgy mutatják be, mint a kereszténység megnyilvánulását.

Jeffrey Blankfort (egy erőteljes és elvhű cionizmus ellenes hang, és szép bizonyíték arra, hogy zsidók leszármazottjainak nem kell a zsidó paradigmához tapadni) állapította meg: „Landau, miközben a felelősséget az újjászületett keresztényekre hárítja, egy szót sem szól a zsidó neokonoknak, vagy annak a szerepéről, hogy Izrael sürgette az USA-t, hogy támadja meg Irakot.” [21]

 

Ez visszatérít bennünket Luc Besson Ötödik Eleméhez, mert a filmben, ahogy a valós életben is, Zog nem mindentől független erő. A Mammon rabszolgája, az árnyék szolgája, a sötétség erőit segíti, hogy beteljesítsék metafizikai feladatukat, hogy kitörüljék Krisztus világosságát és a világot egy Isten nélküli sivataggá változtassák. Ezért küld bulldózereket, hogy letörüljék Palesztina virágait, ezért küld csapatokat, hogy kirabolják Bagdadot és Damaszkuszt, ezért fenyegeti Párizst és Moszkvát, és zülleszti a kereszténységet.

Van bármilyen esély is a világ megmentésére az Árnyéktól? Az embernek az az érzése, hogy Zog király uralma Washingtonban olyan biztos, mint a háború előtti Albániában volt, olyan biztos, mint Macbeth király uralma Skóciájában, mert hétköznapi ember nem tudja legyőzni. Virágvasárnap azonban az Olajfák hegyéről Bethfageból, ahol a Mi Urunk (nem egy mindennapi ember) szamárhátra ült, legyalogoltam Jeruzsálem Oroszlános Kapujához egy óriási körmenetben, amelyben mindenfajta vallás jelen volt, mert csodálatos módon, kelet és nyugat valamennyi nagy egyháza elhatározta, hogy a Húsvétot Palesztinában együtt ünneplik.

Ennek van egy mindennél fontosabb üzenete, mivel a ortodox egyház a hangsúlyt Krisztusra, az Istenre helyezi, a latin egyház Krisztusra, az emberre, míg moszlim testvéreink az Isten szent Lelkét dicsérik, és valamennyiünket egyesít Palesztina gyönyörű földjének és Nagyasszonyának a szeretete. Így haladtunk mi, Jeruzsálem és Názáret, Betlehem és Jaffa városi népe, Taybeh és Abboud parasztjai, és apácák és szerzetesek és papok, pálmaágakat lengetve és hozsannát kiáltva, és ez olyannak látszott, mint a Dunsinane-ba érkező Birnham Wood …

 

LÁBJEGYZETEK:

  1. Michael Lind: New Statesman, April 7, 2003
  2. http://www.yellowtimes.org/print.php?sid 55
  3. February 21, 2003 Executive Intelligence Review
  4. Jerusalem Post, ‘No place in new Iraq for Palestinians’ By Douglas David Apr. 10, 2003
  5. A cioönisták az ötvenes éekben “földnek” (homer) nevezték az arabokat. Ezt a zsót használják a zsidó liturgiábn az ember terentésével kapcsolatban.
  6. “Occupied Territory” – Congress, the Israel Lobby and Jewish Responsibility by Jeffrey Blankfort, City Lights Review, “War after War”, 1992, City Lights Books
  7. http://laetusinpraesens.org/docs00s/assmeta.php
  8. http://www.yellowtimes.org/print.php?sid=1155
  9. Zsidó étkezési törvény
  10. The Nation — Issue of April 21, 2003 http://www.thenation.com/doc.mhtml?i=20030421&s=alterman
  11. quoted by Bar Zohar, in his biography of Ben Gurion.
  12. See his works at www.arctogaia.com
  13. Why Most Christian Evangelicals Favor War by C. E. Carlson www.whtt.org/articles/02080.htm
  14. http://virginiawater.org.uk/christchurch
  15. Rf Lev Gumilev, Russia and the Great Steppe
  16. For instance, http://www.slip.net/~wolf/vad/satan/cos/ayn_rand.txt
  17. Leah Garchik, “Oh, the romance of it,” San Francisco Chronicle, November 7, 2002
  18. Egy elképzelt, értelmes lény (vagy egy hasonlóan működő eszköz) amely képes felismerni az egyes molekulák mozgását és azt befolyásolni. James Clerk Maxwell találta ki 1871-ben, hogy szemléltesse a termodinamika második főtételének az érvényteleníthetőségét. Lényegében ez a tétel azt állítja, hogy hidegebb helyről nem áramolhat fő melegebb helyre. Hogy ezt előidézzük, munkát kell végezni. Maxwell két, azonos hőmérsékletű, gázzal törlött edényt képzelt el, amelyeket egy kis lyuk köt össze. A lyukat tetszés szerint zárhatja, vagy nyithatja a „lény”, hogy egyedi gázmolekulákat engedjen rajta keresztül. Ha csak a gyorsan mozgó molekulákat engedi át az A edényből a B-be, akkor a démon hatékony mozgási energia áramot hoz létre az A edényből a B-be. Ez a többlet energia munkavégzésre volna használható, maga a rendszer pedig működő örökmozgó lenne. 1950. körül Léon Brilloin francia fizikust kiűzte a démont azzal, hogy kimutatta, hogy a démon tevékenysége miatti entrópiacsökkenést meghaladja a gyors és lassú molekulák közötti választás miatti entrópianövekedés.
  19. based on his Jews in Russia and USSR, 1967, published 2001. 20. ‘The Last Days of Born-Again History’ on CounterPunch site
  20. Blankfort azt is megemlíti, hogy: „Izrael mindig a gyenge pontja volt Landaunak és a legtöbb, bár szerencsére nem az összes, zsidó baloldalinak. Húsz évvel ezelőtt azt írta, hogy a lerombolt házát és a Gázában megölt szeretteiket sirató két palesztin öregasszony, akiket egy dokumentum felvétel mutatott, nem látszottak eredetinek. Kíváncsi vagyok, mit mondana, ha valaki hasonlót írna a második világháborús zsidó holokauszt túlélőiről.

 

Israel Shamir

Featured Posts

The Liberation of the Slaves

Donald Trump’s electoral victory unleashed pent-up tectonic energies on the unprecedented scale. The world has been changed, much more than ...

Read More

A Syrian Breakthrough

The Russians and their Syrian allies have cut the main supply line of the rebels to the north of Aleppo, ...

Read More

If They Are Bombed - They Are Daesh

President Putin is a pirate, no less. In his declaration at the UN, he stole President Bush Jr’s copyrighted 2001 ...

Read More

Ryan Rodrick Beiler / Shutterstock.com

Autumn in Palestine

Autumn is beautiful in Palestine: overripe blue-green figs, unpicked pomegranates pecked by birds, heavy grapes turn red. Now is the ...

Read More

Evan El-Amin  /  Shutterstock.com

Les guerres de genre de H. Clinton

Est-ce que les hommes qui votent pour H. Clinton vont finir en enfer ? Je n'en suis pas sûr. Nous savons ...

Read More

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Israel Shamir © 2016 Frontier Theme